Közel két évtizedig állt üresen az a KÖKI Terminállal szemközti ingatlan, amelyet még 2006-ban értékesített az önkormányzat azzal a céllal, hogy azon a vállalkozó megépíti Kispest sportcsarnokát. A létesítményre azonban hiába vártak a kispestiek, és úgy tűnik, itt már soha nem is épül meg a sportcentrum, hiszen azon épp egy hatalmas társasházat húznak fel a területen. Csakúgy, mint a kerület több pontján, és érdekes módon sokat közülük az önkormányzattól vásárolt telken.

 

Társasházdömping egykori önkormányzati telken

Érdekesség, hogy a sportcsarnoknak szánt telekre egyébként ugyanaz a befektetői kör épít, amelyik a Lehel utca és Attila utca kereszteződésében is felhúzta a társasház komplexumot.

Weboldaluk szerint hozzájuk köthető egyébként a Kossuth Lajos u. 5. szám alatt, a mentőállomással szemben lévő társasház is, amely – talán már nem is meglepetés – szintén egykori önkormányzati ingatlanon épült. Ez a társasház amúgy a kiszivárgott kispesti hangfelvételeken is előkerült, amelyen arról hallhattunk, hogy a „Miszter40 Százalék”-ként emlegetett egykori MSZP-s önkormányzati képviselő, a kispesti vagyonkezelő igazgatója is vett itt egy lakást, amely az édesanyja nevén van.

 

Vidra Zoltán többször felszólalt a sportcsarnok ügyében

 

Nincs nagyobb befogadóképességű terem

Pedig nagyobb befogadóképességű létesítményre szükség volna, hiszen nincs olyan helyszín Kispesten, amely nagyobb rendezvény befogadására alkalmas volna; a legnagyobb rendezvényterem a KMO nagyterme, amelyben csak 150 fő fér el.

– Elfogadhatatlan, hogy csarnok híján a Kispest Karate Kupánkat más kerületben kell megszervezni, mint ahogyan a Kispest Női Kézilabda Klub sportolói is más településen kénytelenek edzeni – mondta lapunknak Vidra Zoltán képviselő, a NEGO Kyokushin Karate Egyesület motorja. A képviselő hozzátette: nemcsak sportcsarnoka nincs Kispestnek, de a közterületi sportolási lehetőség is jóval kevesebb, mint a többi kerületben.

Pedig volna igény további futókörökre és fitnesz parkokra is. A sportcsarnok megvalósulására ugyanakkor szerinte egyre csökken az esély, hiszen az önkormányzat évek óta adogatja el a tulajdonában lévő telkeket, amelyekre rendre társasházakat húznak fel, sőt, volt már példa arra, hogy parkot is feláldozott az önkormányzat ennek érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

Fegyelmezettebb vagyongazdálkodást sürgetnek

Újabb telekeladást hirdetett meg az önkormányzat, ezúttal a Teleki utca 51. szám alatt lévő ingatlanon adna túl a baloldali városvezetés. A helyére valószínűleg társasház épül. A jobboldali képviselők megjegyezték: szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy vannak olyan önkormányzati ingatlanok, amelyeket megesz az idő, majd azt követően telekárban értékesítik azt.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.