A Magyar Országos Horgász Szövetség közleményében olvasható, hogy a kedvezően alakuló járványügyi adatokat, az átoltottság dinamikus növekedését, valamint a horgászok szabadidősporttal, rekreációval kapcsolatos jogos igényeit figyelembe véve a kormány úgy döntött, május 1-től ismét lehetőséget ad az éjszakai horgászatra.
„A változást érintő részleteket a hatályos jogszabályok alapján – a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldását érintő újabb döntések mellett – a MOHOSZ OHSZK az április 30-ig megjelenő újabb veszélyhelyzeti tájékoztatójában közzéteszi, és azt a közösségi csatornáin keresztül haladéktalanul el is juttatja a horgászokhoz” – írták.
A szövetség a közleményben megköszönte a kormány támogatását, továbbá arra kérte a több mint 700 ezer regisztrált magyar horgászt, hogy ezt követően is felelősen, a szabályokat betartva éljenek a régi-új horgászati lehetőséggel.