Ember legyen a talpán, aki képes az olyan megnevezésekből kisilabizálni, hogy mire költi a kispestiek pénzét az önkormányzat, mint például az „Egyéb környezetrendezés”, „Egyéb üzemeltetési, szolgáltatási díjak”, vagy „Egyéb önkormányzati rendezvények, reprezentáció”. A költségvetés számos ilyen sort tartalmaz, a frakcióvezető által felsorolt mindössze három fent említett tétel összesen 62 millió forintot rejt, nem tudni, mire – többek között ezt is szóvá tette a Fidesz-KDNP frakció és az LMP-s képviselő is a költségvetéshez benyújtott módosító javaslataiban. Jelezték, hogy a tételek részletes megismerése nélkül a képviselők nem tudnak felelős döntést hozni ebben a fajsúlyos kérdésben. Ezt korábban Ékes Gábor (Fidesz-KNDP) képviselő, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke jelezte, a bizottság baloldali többsége azonban leszavazta az átláthatóságot célzó indítványát. A Fidesz-KDNP frakcióval ráadásul nem is egyeztetett a polgármester Kispest költségvetéséről.

 

Dódity Gabriella frakcióvezető felhívta a figyelmet a költségvetés aránytalanságaira is: például járdafelújításra és útépítésre, valamint az egészségügyi intézet fejlesztésére is csak 20 millió forint jut, míg ugyanennyit tervez a városvezetés a Kispest TV működésére. Eközben kommunikációra 100 millió forintot költene a városvezetés.

 

– Azzal, hogy polgármester úr a korábbi ígéretével ellentétben nem kezdeményezetett egyeztetést velünk a költségvetésről, nemcsak a Fidesz-KDNP frakció álláspontját, hanem a ránk szavazó kispestiek véleményét hagyta figyelmen kívül. Furcsa ez többek között azért is, mert polgármester úr mindig azt hangoztatja, hogy pártokon felül, Kispestért dolgozik – mondta Dódity Gabriella. A polgármester válaszában utalt rá, hogy mivel az ellenzék „belerúgott” (vélhetően az önkormányzati lakásállomány katasztrofális állapotának bemutatásával – a szerk.), ezért maradt el a Kispest költségvetéséről szükséges egyeztetés. A Fidesz-KDNP frakcióvezetője azt is nehezményezte, hogy a tárgyalásra bocsátott költségvetési tervezetet péntek este kapták meg, módosító javaslatot pedig csak hétfőig tehettek.

 

Aránytalanul sokat áldoznak kommunikációra

 

Dódity Gabriella frakcióvezető felhívta a figyelmet a költségvetés aránytalanságaira is: például járdafelújításra és útépítésre, valamint az egészségügyi intézet fejlesztésére is csak 20 millió forint jut, míg ugyanennyit tervez a városvezetés a Kispest TV működésére. Ráadásul annak a tévének a kiadásairól van szó, amelyet az idei évtől az önkormányzat saját maga kíván működtetni. Ugyanakkor kommunikációra 100 millió forintot költenek, és ebben még nincs benne a hivatal nemrég felállított Sajtó-és kommunikációs Irodája tucatnyi munkatársának bérezése és annak járulékai sem. A Fidesz-KDNP frakció emellett kevésnek tartja az oktatási és nevelési intézmények felújítására szánt keretet is, miközben ennek többszörösére volna szükség a felújítások elvégzéséhez.

 

Semmilyen javaslatot nem fogadott el a baloldal

 

 

Valamennyi ellenzéki módosító javaslatot leszavazott a baloldali városvezetés. A Fidesz-KDNP szerint több forrást kellett volna biztosítani többek között a civil szervezetek támogatására, az egészségügyi intézet fejlesztésére, a wekerlei kiskönyvtár költözésére, a térfigyelő rendszer fejlesztésére és önkormányzati lakások felújítására. A wekerlei vízórák kialakításához ötmilliós pályázati alapot hoznánk létre, és az Almavirág tér régóta ígért, és korábban már betervezett felújítását is meg kellene valósítani. Érdekesség, hogy a wekerlei ügyekért felelős tanácsnok, Somogyi Lászlóné (MSZP-DK-Együtt-PM) minden wekerlei javaslatot leszavazott.

Ékes Gábor (Fidesz-KDNP), a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke a vitában elmondta, a wekerlei vízórák létesítésének támogatását, az Almavirág tér felújítását és civil szervezetek támogatásának megemelését a bizottság is javasolta. Lapunknak Dódity Gabriella elmondta, a Tulajdonosi Bizottság ülésén Somlói Judit, a WTE elnökének kérdésére Patek Gábor, a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Irodavezetője elmondta, az Almavirág tér nincs nevesítve egyelőre, hanem a költségvetés térrekonstrukciós sorában szerepel. A mostani szavazás során a bizottság határozatait sem vette figyelembe a baloldali többség.

 

Új szociális rendelet

 

A törvény változásával a jövedelemkompenzáló támogatási formákat márciustól a kormányhivatal kerületi (járási) hivatala folyósítja. A kiadáskompenzáló támogatások az önkormányzatnál maradnak, a most megalkotott rendeletben lényegében minden eddigi támogatást – lakásfenntartásra, gyógyszervásárlásra, ápolásra, adósságrendezésre nyújtott méltányossági támogatások – a továbbiakban is biztosít az önkormányzat. A vitában Lazányi Ferenc (Fidesz-KDNP) humánpolitikai tanácsnok elmondta, a szociális támogatási rendszerben nem csökken a nehéz körülmények között élők támogatása, mert a kormány nem forrást, hanem azzal együtt feladatot is átvett az önkormányzattól.

 

Lazányi Ferenc

 

Leszavazósdi

 

Önálló képviselői indítványban kezdeményezte Dódity Gabriella fejlesztéspolitikai tanácsnokként a többségében meglehetősen rossz állapotban lévő önkormányzati bérlakások állapotának felmérését, és átfogó, hosszú távú felújítási stratégia kidolgozását.

 

Az előterjesztés kapcsán Gajda Péter közölte, köszöni, de nem kér a tanácsokból, és a konstruktív előterjesztés helyett elfogadtatott a többségével egy olyan javaslatot, amely a lakások állapota miatt keresi a felelőst, elsősorban a korábbi fideszes alpolgármesterek között. A parázs vitában Dódity Gabriella utalt a polgármester néhány napirenddel korábban elhangzott szavaira, miszerint „a jövővel foglalkozzunk, ne a múlttal”, és azt is hozzátette, nyilván lehet keresni felelősöket is, de egyrészt ő a megoldást szeretné megtalálni, másrészt utalt arra is, hogy első számú vezetőként a polgármester nem teheti felelőssé kizárólag a beosztottait. Ha ugyanis a polgármester első számú vezetőként elnézte, hogy nem végzik jól az alpolgármesterek a munkájukat, akkor az ő felelőssége is legalább akkora, mint a beosztottaié. Gajda Péter utalt arra is, hogy a korábban jól gazdálkodó VAMÜSZből veszteséges vállalkozást kreált a Fidesz, erre Dódity Gabriella válaszában azt felelte, ha egy cég veszteségesen gazdálkodik, elsősorban a gazdasági vezetőt kellene számon kérni, aki 2012 óta nem más, mint Kránitz Krisztián MSZP-s képviselő. A napirendi pont kapcsán kialakult egy vita is arról, hogy az önkormányzati lakások állapotát felmérő munkacsoportba miért nem kap meghívást a testület által megválasztott fejlesztéspolitikai tanácsnok. A polgármester azt válaszolta, majd meggondolja, kapjon-e meghívást a munkavégzésre. Az önkormányzati bérlakások állapota kapcsán azonban végül semmiféle pozitív eredmény nem született, csak a felelősök keresésére mondott igent a baloldal, az előremutató felújítási stratégia elkészítését nem támogatták Gajdáék.

 

Az önkormányzati bérlakások állapota kapcsán azonban végül semmiféle pozitív eredmény nem született, csak a felelősök keresésére mondott igent a baloldal, az előremutató felújítási stratégia elkészítését nem támogatták Gajdáék.

 

Nem a térfigyelő-rendszer felújítására?

 

Szintén leszavazta a baloldali többség – Lázár Tamás Jobbikos közbiztonsági tanácsnokkal egyetemben – Dódity Gabriella fejlesztéspolitikai tanácsnok térfigyelő-rendszer felülvizsgálatáról és korszerűsítéséről szóló előterjesztését, mondván, hogy ez a munka már rég elkezdődött.

 

– Lackner Csaba MSZP-s képviselő provokatív módon megjegyezte, hogy a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság ülésére elmehetünk tájékozódni a folyamatban lévő ügyekről. A dolog szépséghibája csak az, hogy a rendkívül tevékeny bizottság mindeddig összesen két alkalommal ülésezett, és napirendjén nem szerepelt a térfigyelő-rendszer felülvizsgálata. Mindezzel együtt bízom benne, valóban elkezdődött a munka, amely a kispestiek közbiztonsága érdekében volna nagyon fontos – mondta az előterjesztő fejlesztéspolitikai tanácsnok. Mégis, a testület arról hozott döntést, hogy a bizottság a következő testületi ülésen már be is mutatja az elkészített koncepciót.

 

Lázár Tamás és Ferenczi István

 

Egyedül Ferenczi István LMP-s képviselő egyéni indítványa kapott támogatást, így a jövőben az önkormányzati ingatlanok értékesítéséről be kell számolnia a Polgármesteri Hivatalnak a weboldalán.

 

Fideszes pontok a polgármesteri programban

 

Döntött a többség a megválasztott polgármester programjáról is. Dódity Gabriella frakcióvezető megköszönte, hogy programjából számos pontot, többek között az Állatvédelmi Járőrszolgálatot, az Idősek Tanácsát, a Vállalkozói Klubot, az időseknek nyújtott jelzőrendszeres segítségnyújtás  is átvette Gajda Péter.

Dódity Gabriella a TV Kispest finanszírozásával kapcsolatban tett fel kérdést. Aziránt érdeklődött, hogy miért írnak ki közbeszerzést a televízió üzemeltetésére, ha a polgármester levelében úgy fogalmazott, hogy az önkormányzat saját maga kíván gondoskodni a tévé működtetéséről. Arra is választ vár, hogy ha a költségvetésben 20 millió forint szerepel a Kispest TV üzemeltetésére, hogy lehet, hogy az ideiglenesen megbízott cégnek három hónap alatt ennek majdnem a felét kifizetik. Lazányi Ferenc pedig az önkormányzat nevében „Kispest Város” néven facebookozó felhasználóról érdeklődött, mivel a közelmúltban minősíthetetlen stílusú hozzászólásokat tett közzé. A polgármester ekkor már nem vett részt az ülésen, ezért választ csak írásban fog adni. Ékes Gábor wekerlei képviselő pedig a telepre tervezett rendelőről érdeklődött. A polgármester válaszában elmondta, hogy a korábbi döntés ellenére ez nem fog megvalósulni, hanem a lakótelepen lévő intézmény felújítását tervezik.

 

Ékes Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.