Tíz szénmonoxid-érzékelőt ajándékozott a Katasztrófavédelem kispesti intézményeknek, így a Napraforgó, az Arany, az Árnyas, a Mézeskalács, a Mese-vár és a Tarka-barka óvodák növendékei és dolgozói immár még nagyobb biztonságban vannak.

A szénomoxid-mérgezéses balesetek és tragédiák a gázkészülékek és kémények rendszeres karbantartásával és szén-monoxid-érzékelők használatával könnyen megelőzhetőek. A szén-monoxid-érzékelő kritikus szint feletti gázkoncentrációra hangjelzéssel hívja fel a figyelmet, akár álmából is felriasztja a veszélyben lévőt. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság megelőzési kampányának részeként kapnak szénmonoxid-érzékelőket a budapesti intézmények.

 

A Katasztrófavédelem közleménye szerint ebben az évben Budapesten több mint negyven szén-monoxid-mérgezéses esethez kellett vonulniuk a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóinak. 45 ember szenvedett szén-monoxid-mérgezést. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál rendelkezésre álló adatok szerint idén legalább öten vesztették életüket CO mérgezésben.

 

A szén-monoxid-mérgezés a leggyakrabban lakóépületekben előforduló baleset, amelyet legtöbbször a nem megfelelő műszaki állapotú, vagy a helytelenül használt tüzelőberendezés, kályha, kandalló, gázsütő, gázkazán, gáz vízmelegítő, vagy kémény okoz. Ha a szénvegyületek tökéletlen égése során képződő színtelen, szagtalan gáz valamely rendellenesség miatt a lakótérbe kerül, és megmérgezi az ott tartózkodókat.

 

[GALÉRIA-1]

Az óvodák vezetői a városházán vehették át a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság által ajándékozott szénmonoxid-érzékelőket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.