Megérkezett a Mikulás! A piros ruhás, ajándékot osztó jóságos bácsit mindannyian ismerjük, de vajon kiről mintázták személyét? Szent Miklós püspökről Tercsi Zoltán, a Wekerletelepi Munkás Szent József Plébánia plébánosa mesélt nekünk.

Az egyház december 6-án ünnepli Szent Miklós püspököt, aki az ókor, sőt, a mai nyugati kultúra egyik legjelentősebb szentjévé vált, főként a Mikulás napi ajándékozás révén. Sokszor nem is gondolunk rá, hogy kinek a példáját követjük és idézzük, amikor a gyermekeknek ajándékot adunk, jót teszünk velük. Szent Miklós Myra püspöke volt a 4. században, létezése nem csupán legenda. Élete történelmileg igazolható, a 325-ben tartott Niceai egyetemes zsinaton az ő aláírása is szerepel a többi püspök mellett.

Azok a történetek, melyek alakjához kapcsolódnak, lelkipásztori gondosságát mutatják, elkötelezettségét a rá bízottak, az elesetteken iránt. Egyik legismertebb történet életéből, mikor egy családon segített, ahol három lány élt, az apa pedig egyedül nevelte őket. Szent Miklós gondoskodott a gyermekekről, sőt, az ő támogatásával a korabeli szokásoknak megfelelően hozománnyal együtt tudtak férjhez menni.

 

Szent Miklós példája az egyetemes keresztény kötelezettséget tudatosítja bennünk. Amint Jézusnak életét eltöltötte az, hogy ő értünk jött a földre és odaadta értünk az életét, így kell nekünk is szolgálnunk egymást és észrevenni embertársaink nehéz helyzetét. Ennek apró jele az, amikor a gyermekeknek ajándékot adunk. Az ajándékban mindig az igazi szeretetnek kell megmutatkoznia, ne túlzásokba essünk, hanem olyat adjunk, aminek igazán tud örülni a gyermek és amivel jót teszünk neki, segítünk rajta.

Kép forrása : www.evangelikus.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…