A tárcavezető arról számolt be, hogy az európai uniós tagállamok már meg is kezdték az Oroszországgal szembeni újabb büntetőintézkedésekre vonatkozó javaslat tárgyalását szerdán.     „Sajnos ezzel ismét bebizonyosodott, hogy Brüsszelből semmiféle segítséget nem kapunk az inflációval szembeni küzdelmünk sikeréhez. Brüsszelből újra csak szankciók jönnek, amelyekről bebizonyosodott már, hogy nem működnek” – fogalmazott.   „Kilencszer már megpróbálták, kilencszer nem sikerült. Azt hiszem, észszerűen azt a következtetést kellene levonni ebből, hogy akkor ezzel többet nem kellene próbálkozni, de sajnos Brüsszelben nem az észszerű megközelítés uralkodik” – tette hozzá.

 

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy egyes tagországok képviselői az előző napi vitán több olyan javaslatot tettek, amelyek súlyosan veszélyeztetnék Magyarország energiaellátásának biztonságát. Erre példaként hozta fel, hogy voltak, akik a Barátság kőolajvezetéken való szállítás ellehetetlenítését, illetve az Oroszországgal folytatott nukleáris együttműködés szigorú korlátozását szorgalmazták.

 

Aláhúzta: ezen lépésekkel „bizony ismételten a magyar emberekkel fizettetnék meg a háború árát”, és ezért a kormány mindent meg fog tenni ezek megakadályozása érdekében.  „Természetesen mind a kőolajszállításokat, mind pedig a nukleáris együttműködést érintő korlátozási javaslatokat visszautasítjuk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy mindezek ne legyenek a következő szankciós csomag részei” – szögezte le. 

 

A miniszter úgy vélekedett, hogy „háborús lépések és szankciók helyett végre arra lenne szükség, hogy az Európai Unió is a béketeremtésre koncentráljon”, hiszen csak ekként lehet emberéleteket menteni, ezért tűzszünetet kell elrendelni és béketárgyalásokat kell indítani minél előbb. „A szankciók eddig nem váltak be, nem működnek, a szankciók nem jelentenek segítséget az európai gazdaságnak, nem jelentenek segítséget a béke elérése szempontjából, mégis most Brüsszelből újabb szankciós csomagot kapunk ahelyett, hogy Brüsszel abban segítene, hogy le tudjuk gyűrni az inflációs kihívást, amely most talán a legsúlyosabb kihívás az európai gazdaság előtt” – mondta.

 

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.

Jogerős: Gajda Péter törvényt sértett

Törvény- és alaptörvényt sértő módon járt el Gajda Péter (MSZP) polgármester – mondta ki a Kúria, amikor pártállami időket idéző módon leragasztotta a Fidesz országgyűlési választási plakátjait. A Gajdának erre lehetőséget adó jogsértő önkormányzati rendeletet a Kúria megsemmisítette.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.