Testi és szellemi képességek fejlesztése, önuralomra nevelés, közösségé formálás – a többi közt ezeket kínálja a Gyöngyszemek Alapítvány taekwondo foglalkozása, melyre elsősorban értelmükben sérült kispesti fiatalok jelentkezését várják. A szervezők elhivatottságát jelzi, hogy az edzéseket a sportág kiemelkedő hazai alakjai tartják.

Bő két éve, hogy a Gyöngyszemek Alapítvány sportfoglalkozásainak keretében taekwondo (koreai eredetű harcművészeti ág – a szerk.) edzéseken is részt vehetnek kispesti, javarészt értelmükben sérült gyermekek, akik ez idő alatt testi és szellemi képességeiket tekintve is sokat fejlődtek.

 

Mint azt Oldal Brigitta, az alapítvány elnöke lapunknak elmondta, a harcművészeteknek ezen ága kiemelkedően alkalmas a gyermekek fejlesztésére, különös tekintettel a részképesség-zavaros fiatalokra. „Ők mind az írással, mind pedig az olvasással, így a szövegértelmezéssel is komoly problémákkal küzdenek. A pedagógusoknak általában nincs idejük, se türelmük, hogy külön foglalkozzanak velük, a szülők pedig gyakran fel sem ismerik, illetve nem is akarják elismerni, hogy a gyermekkel probléma van” – magyarázta.

 

Mint mondta, a gyengébb képességű fiatalok sok esetben válnak a többiek „céltáblájává”, ezért fontos, hogy részesei lehessenek egy olyan közösségnek, melyben az agresszió semmilyen formája nincs jelen. Annál is inkább, mivel a szóban forgó edzés résztvevőit nem verekedni szeretnék megtanítani, sőt. „A taekwondo szigorú szabályait szem előtt tartva az önfegyelemre neveljük őket, megértetve velük azt, hogy milyen súlyos következményekhez vezethet, ha verekedésbe keverednek” – folytatta Oldal Brigitta, aki elárulta: lassan két éve, hogy ő maga is elkezdett egy edzői képzést, mely elvégzését követően ő is foglalkozik majd a gyerekekkel.

A képzés részleteivel kapcsolatban elmondta: a foglalkozások a járványhelyzet okozta kényszerszünetet követően a XVIII. kerületi Lakatos úti lakótelepen folytatódnak május 11-től, s hetente két másfél órás alkalmat jelentenek majd. Az edzéseket Papp András, a sportág egyik legkiemelkedőbb magyarországi alakja tartja, rajta kívül pedig több neves edző is jelen lesz időszakosan a foglalkozásokon, így például Patakfalvy Miklós, akinek kulcsszerepe volt a taekwondo hazai meghonosításában.

 

„A sérült gyermekek mellett kisebb létszámban, de ép fiatalok jelentkezését is várjuk. Az edzéseinken a sportág alapjai kiválóan elsajátíthatók, ha pedig valaki kiemelkedő tehetségéről tesz tanúbizonyságot, annak segítünk a tovább lépésben” – tette hozzá az alapítvány elnöke, akinek nagy álma, hogy a szárnyaik alatt fejlődő sérült fiatalok idővel akár a parailimpiára is eljuthassanak.

 

Az edzésre a Gyöngyszemek Alapítvány közösségi oldalán feltüntetett elérhetőségeken lehet jelentezni. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.