Plusz egy évfolyam hidalhatja át a jövőben az óvoda és az iskola közötti szakadékot, amely az alapkészségek fejlesztését szolgálná. De megkezdődött az új Nemzeti alaptanterv szakmai egyeztetése is.

Az alapkészségek fejlesztését szolgálná, de egyben az óvoda és az iskola közötti szakadékot is áthidalná az a plusz egy évfolyam, amelynek bevezetését támogatni fogja a kormány – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A köznevelési kerekasztal ülése után tett beszámolóban hangsúlyozták, hogy az általános iskola első osztálya feletti évfolyamokat nem érintené a változás.

 

Ezzel párhuzamosan márciusban a teljesen új szemléletű Nemzeti alaptanterv (Nat) szakmai egyeztetése is megkezdődött, amelynek központjában a gyermek, a tanuló állna – jelentette be Csépe Valéria kormánybiztos. A jelenleg hatályos alaptantervben is sok jó elem van, ám hozzá kell igazítani azt a munka világának aktuális elvárásaihoz és kihívásaihoz. Ez azt jelenti – magyarázta a kormánybiztos –, hogy már nem elsősorban tantárgyakban, hanem műveltségterületekben kell gondolkozni, amelyek az ismeret, a tudás és a készségek köré szerveződnek. Ahogy fogalmazott: meg kell tanítani tanulni a gyermekeket, ám az ismeretközpontúság nem azt jelentené, hogy csökkenteni kell a tananyagot, hanem azt, hogy életkor és műveltségterület alapján át kell szervezni az ismeret és a készség arányait. A kormány versenyképes iskolákat szeretne, amelyek olyan tanulókat bocsátanak ki, akik alkalmazkodni tudnak a munkaerőpiac változó elvárásaihoz.

 

Szükség van a pedagógusképzés és -továbbképzés felülvizsgálatára is, ami szemléletbeli és jogszabályi változásokat egyaránt jelent majd. Egységessé tennék a felső tagozatban oktató és a középiskolai tanárok képzéseit, kiemelt hangsúlyt fektetve a pedagógiai, pszichológiai és szakmódszertani területekre. A továbbképzéseket a felsőoktatási intézményekhez szeretné telepíteni a kormány.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.