A kispestiek Bandija, azaz Tarjányi András cipész drága kincs, nehéz ugyanis manapság jó szakembert találni, pláne cipészt. Kis üzlete Wekerletelep szívében található, az Álmos utca 55. szám alatt, azon a környéken, ahol egyébként felnőtt. A cipők javítását ebben a házban, egy kis sufniban kezdte, 2002-ben költözött az utcafronti üzletbe, ahol halmozódnak a cipők. De ez már a rend – ahogyan ő fogalmazott, egy évvel ezelőttig ugyanis hatalmas kupacokban tornyosultak a javításra váró lábbelik.
– Az az igazság, hogy besokalltam. Reggeltől estig a műhelyben voltam és dolgoztam, egyre hosszabb időre tudtam vállalni a javításokat, és ez nem tetszett annyira a vásárolóknak. Én ezt megértem. Közben pedig nyomasztott, hogy nem tudok időre teljesíteni – mesélte ottjártunkkor Bandi, akihez éppen egy idős néni lépett be, és hozta az átmeneti cipőjét, mert kilyukadt a talpa. Közben pedig arra panaszkodott, ha nem abban a cipőben jár, fáj a térde. Bandi megnyugtatta, hogy napokon belül kész lesz. – Sokat elmondják a problémájukat, már megszoktam. Egy jó cipész egy kicsit pszichológus is – tette hozzá mosolyogva Bandi, akit végül egy látó győzött meg arról, hogy folytatnia kell a munkát, csak meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Most kevesebb munkát vállal és kevesebb időt tölt az üzletben.
Egyébként megtudtuk, hogy volt egy időszak, a ’80-as években, amikor nem volt akkora kereslet a cipészekre, mert az emberek megvették a cipőket, és kidobták, amikor tönkrement. Aztán jött a kínai dömping, akkor nagyon sok cipész tönkrement. – Tíz év leforgása alatt 1/3-ra csökkent a suszterek száma. Van olyan kerület, ahol nincs is – tette hozzá. S hogy miért ezt a szakmát választotta?
– Én eredetileg vezeték nélküli távközlés szerelő szerettem volna lenni, mert imádtam az elektronikát. Édesanyám cipőfelsőrész készítő, és anno nagyon sokan jártam vele a gyárba, megtetszett ez is. Akkoriban kellett a második szakmát is beírni a felvételi lapra, én pedig úgy döntöttem, hogy legyen akkor a cipész. Édesanyám értetlenkedett, hogy miért pont azt – mosolygott Bandi, akiről végül kiderült, hogy színtévesztő, az árnyalatokat nem mindig tudja megkülönböztetni. – Végül azért lettem cipész, mert, ha itt összetévesztem a színeket, abba nem hal bele senki.
Bár cipőt már nem igazán készít, inkább csak javításokkal foglalkozik. Régebben az édesanyjával közösen készültek az új lábbelik, de ő már nem bírja annyira. Bandinak pedig nincs annyi ideje, hogy a felsőrészt kiszabja és megvarrja.
