Megkezdődött a munka a Gyöngykagyló Óvodában is, amely a kormány 52 millió forintos támogatásának köszönhetően még napelemes rendszert is kap a teljes körű felújítása során. Nem ez az első nevelési intézmény Kispesten, amelyet felújítanak, a Fidesz-KDNP frakció nyomására ugyanis a korábbi 100 millió forint helyett immár több mint 500 millió forintot költenek az óvodák, bölcsődék rendbetételére. A borzalmas állapotban lévő intézmények elhanyagoltságára Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok hívta fel a figyelmet.

Végre jelentős, külső-belső felújítást végeznek a Zrínyi utcai Gyöngykagyló Óvodában. Mindez többek között azért vált lehetségessé, mert az évek óta a kispesti óvodák és bölcsődék felújításáért küzdő Fidesz-KDNP frakciónak köszönhetően az eddigi 100 millió helyett immár 500 millió forint áll rendelkezésre a kerületi gyermeknevelési intézmények felújítására. Ráadásul a Gyöngykagyló Óvoda felújítását – csakúgy, mint korábban a Szivárvány Óvodát 30 millió forinttal – 52 millió forinttal támogatja a kormány.

 

 

Napelemes rendszer is lesz

A komplex korszerűsítés során kívül-belül megújul az épület, sor kerül épületgépészeti modernizációra, a fali és padlóburkolatok cseréjére, a homlokzat és a tető szigetelésére, valamint előtető építésére a földszinti csoportszobáknál. Az óvoda energiahatékonyságát fejlesztve, napelemes rendszert is kiépítenek.

 

– Nagyon örülök, hogy miután a Fidesz-KDNP frakció évek óta hangsúlyozza a kispesti óvodák és bölcsődék megbecsülését és rendbetételét, végre a baloldali többség is belátta, hogy nem halogathatóak tovább a felújítási munkálatok – mondta lapunknak Molnár András (Fidesz-KDNP), a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagja, a 7. számú választókerület képviselőjelöltje. – Elfogadhatatlannak tartom, hogy Kispest baloldali vezetése ilyen sokáig hagyta, hogy méltatlan körülmények között, sok helyen lepusztult állapotú bölcsődékben és óvodákban töltsék a mindennapjaikat a kispesti gyermekek – tette hozzá.

 

 

Sokáig elhanyagolta az óvodákat és bölcsődéket a baloldal

A Gajda Péter (MSZP) vezette önkormányzat korábban sok évig láthatóan nem tartotta fontosnak a helyenként igencsak lepusztult állapotú óvodák és bölcsődék felújítását, több olyan intézmény volt, ahol még az eredeti, ’70-es, ’80-as évekbeli állapotok uralkodtak. Sok helyen elavult, rossz volt a világítás, töredezett, leesett, elkopott volt a burkolat, penészesek voltak a falak, de olyan is előfordult, hogy hosszú ideig nem volt wc deszka a kicsik mellékhelyiségében, pedig ennek orvoslása aztán tényleg nem pénz, hanem odafigyelés kérdése lett volna. Miután Dódity Gabriella 2017 végén végigjárta a kispesti óvodákat és bölcsődéket, az ezekről készített, fotókkal illusztrált 60 oldalas fejlesztési javaslatcsomagot tavaly év elején átadta Gajda Péter (MSZP) polgármesternek. Szerencsére, azóta már több nevelési intézmény is megújulhatott, köszönhetően annak is, hogy a kispesti gyermeknevelési intézmények rendbetételéért évek óta küzdő Fidesz-KDNP frakció korábban elérte, hogy végre több forrás jusson a kerületi költségvetésben erre a célra.

 

Több felújítás már megtörtént, a kormány is segített

A mintegy ötszörösére emelkedett fejlesztési keretnek köszönhetően több intézményben már elvégezték a szükséges munkálatokat. Jelentős fejlesztési forrásokat kapott az utóbbi években Kispest a kormánytól és a fővárostól is, mások mellett a nevelési intézmények fejlesztésére, felújítására is. 2018-ban például a kormány 30 millió forintos támogatásával újulhatott meg végre a Szivárvány Óvoda.

 

Fotók: Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.