Korábban közölt cikkünk, a kispesti bérlakások távhődíj tartozásai kapcsán kérdeztük meg Fekete Csabát, a Főtáv Zrt. vezérigazgatóját, mennyire számít drágának valójában a távfűtés.

Az emberek körében nem a legnépszerűbb fűtési forma a távfűtés, amely többek között Kispest panelépületeit is ellátja hővel. Mi ennek az oka?

F. Cs.: A paneleket érdemtelenül tekintik rossz megoldásnak, hőszigetelés tekintetében semmivel sem rosszabbak, mint mondjuk egy 80-as években épült kertes házak. A panelok legnagyobb része távfűtött, kisebb hányada központi kazánházból működik. Figyelembe véve azt, hogy a kazánház működését a lakók a közös költségben megfizetik, nyugodtan kijelenthetem, hogy semmivel sem drágább ezeknél a távfűtés, sőt, körülbelül 5-6 %-kal még olcsóbb is. Azt természetesen el kell mondani, hogy ebben nagy szerepe van annak, hogy a távhő kedvezményes ÁFA alá tartozik. A távhő mellett lakossági szempontból az is szól, hogy egyéni díjbeszedéssel dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy ellentétben a központi kazánházas épületekkel, ahol akár egyetlen lakó nem fizetése miatt kikapcsolják a gázellátást, nálunk ez lehetetlen. Amíg akár egy valaki fizeti a házból a számlát, addig nem kapcsolhatjuk ki a fűtést, erre törvény kötelez minket. Éves szinten körülbelül egymilliárd forintot költünk a kintlévőségeink kezelésére. Meg kell említenem, hogy az arányaiban nagyon komoly kintlévőséggel rendelkező ügyfeleink az önkormányzati bérlakások lakói. Valószínűleg ők nem tekintik olyan szigorúan érvényesnek magukra nézve ezeknek a kifizetését. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a budapesti távhő 80%-a kapcsolt termelésből származik, ami azt jelenti, hogy az épületek fűtése mellett villamosenergia is termelődik. Ilyen kapcsolt formában dolgozik a Kispesti Hőerőmű is, amely a kerület távfűtését látja el.  Ez környezetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű.

 

A panelépületek fűtésének korszerűsítését milyen módon kívánja segíteni a Főtáv Zrt.?

F. Cs.: Kapcsolódtunk az ÖKOplusz programhoz, amelyben az állam 50%-os támogatást nyújtott a panellakások egycsöves fűtési rendszerének szabályozhatóvá tételéhez. Nem árt tudni, hogy hiába szigeteljük le a lakásokat, ha a fűtési rendszert nem korszerűsítjük, akkor a megtakarítás csekély, mert nem tudjuk szabályozni a lakás hőmérsékletét.  A programban információkkal, szakmai tanácsadásokkal, kivitelezésre való vállalkozással támogattuk a pályázókat. Bár az ÖKOplusz program már lezárult, továbbra is szívesen segítjük szakmailag azokat a társasházakat, akik fűtési rendszerüket korszerűsítenék.

 

A kispesti bérlakások távhődíjtartozásáról készült korábbi cikkünket itt olvashatja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…