Közel hétszáz kispesti család részesült adományban az EU Élelmiszersegély Programjának köszönhetően a Katolikus Karitász és a kispesti önkormányzat által közösen lebonyolított akció keretében. A rászoruló családok ezen a héten összesen több mint tíz tonna tartós élelmiszert vihettek a haza a Kispesti Szolidaritási központból.

 

677 kispesti család mindennapjait könnyíti meg a héten kiosztott, tésztafélékből, kekszből és diókrémből álló segélycsomag, amely komoly összefogás eredményeképpen jutott el a rászorulókhoz. A Trans-Pack Logisztika Kft. felajánlásának köszönhetően a rengeteg élelmiszer ingyenesen jutott el az Üllői úti Szolidaritási Központba, a szétosztást pedig a kispesti Közpark Kft. vezényelte. A Szolidaritási Központot Ékes Gábor és Vinczek György alpolgármesterek, Tóthné Szabó Éva, a Szociális Bizottság elnöke, és Bogó Józsefné bizottsági tag is felkereste.

 

[GALÉRIA-1]

 

Tóthné Szabó Éva hangsúlyozta, hogy a kiosztott élelmiszercsomagok minőségi magyar termékekből állnak, és olyan rászorulókhoz jutnak el, akik az aktív korúak ellátásában, vagy az  időskorúak járadékában részesülnek, de a Karitász által ajánlott családokat is támogatják. Vinczek Györgytől megtudtuk, Kispest idén harmadik alkalommal vesz részt a segélyprogramban.

 

A Karitász munkatársai az ételek hazaszállításában is segédkeztek a rászorulóknak, amire szükség is volt, hiszen az öt főnél nagyobb családok 18 kg száraztésztát, 4 kg instant tésztaételt, 4 kiló kekszet és 1,6 kg diókrémet kaptak, a kisebb családok pedig ezen mennyiségek felét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.