2013 óta folyamatosan emelkednek a fizetések, idén, az év első harmadában 10 százalék feletti volt a növekedés. Elmondható tehát, hogy egyre jobban megéri hazánkban dolgozni, hiszen folyamatosan nő a családok jövedelme, amelyet a családi adókedvezmény emelkedése is tovább támogat.

Tovább nőttek a 2013 óta folyamatosan emelkedő reálkeresetek Magyarországon a verseny- és a közszférában egyaránt. A növekedés ütemét a közfoglalkoztatottak létszámának csökkenése – és a versenyszférában való elhelyezkedése – is gyorsítja, hiszen a versenypiaci bérek eleve magasabbak. Ezek mind azt a célt szolgálják, hogy egyre jobban megérje Magyarországon dolgozni.

Bérrendezésre számíthatnak 2019-től az önkormányzati köztisztviselők, valamint a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők. Egyébként a közszférában is immár több százezer ember bére emelkedik és emelkedett az elmúlt években a kormány életpályamodelljeinek eredményeként. Jelentős béremelésben részesültek már a tanárok, az egészségügyben, a szociális szférában és a rendvédelemben dolgozók is.

Jelentősen, több százmilliárddal csökkenti majd a vállalkozások adóterheit a 2022-ig 27%-ról 11,5%-ra mérséklődő szociális hozzájárulási adó is. Az így keletkezett járulékcsökkentést és a Munkahelyvédelmi Akció keretében biztosított adókedvezményeket, a vállalkozások pótlólagos munkaerő felvételére, vagy bérfejlesztésre fordíthatják. A folyamatos munkáltatói adócsökkentés így egyre nagyobb teret biztosít a béremelésre a vállalkozásoknál.

A hatéves bérmegállapodásnak, illetve a kedvező gazdasági helyzet okozta élénk munkaerő-keresletnek köszönhetően a kisebb keresetű megyékben nagyobb mértékben nőnek a bérek. Így lesz folyamatos a felzárkózás az országrészek között.

 

Fotó: Pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.