Régi vágyuk vált valóra a Wekerletelepen élőknek, az idegenvezetők világnapjához kapcsolódóan helyismereti és turisztikai kalauzt adott ki a Wekerlei Társaskör Egyesület (WTE).

A hétvégén mutatták be a szerkesztők, Somlói Judit, a WTE elnöke és Nagy Tamás, az egyesület korábbi elnöke A Wekerle – Helyismereti és turisztikai kalauz címmel megjelent, önkéntesek által írt kiadványukat az egyesület pincegalériájában tartott sajtótájékoztatón. A kiadványt 700 példányban magyarul, 300 példányban pedig angolul jelentettek meg, amit – ahogy Nagy Tamás fogalmazott – két buszjegy árából plusz száz forintból vásárolhatnak meg az érdeklődők.

 

Dódity Gabriella a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Lazányi Ferenc Fidesz-KDNP önkormányzati képviselő és Somlói Judit a WTE elnöke

 

– Wekerléről egy olyan átfogó könyv, amely nem építészeti vagy speciálisan valamilyen szakmai területre fókuszál, utoljára 1926-ban jelent meg. A mostani, igaz, sokkal kisebb helyismereti és turisztikai kiadvány, de mégis egy hasznos kis könyv lesz az itt élőknek és az ide látogatóknak – mondta Nagy Tamás.

A kiadvány számos információval szolgál Wekerletelep létrejöttéről, a névadóról, a házak anyagáról, az itt zajló közösségi életről, látnivalókról.

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.