Kihirdették a budapesti Heim Pál Gyermekkórházra kiírt tervezői közbeszerzés eredményét. Az intézmény új belgyógyászati tömbjének (új C épület) tervezését az „A” STÚDIÓ ’90 Kft. végezheti el, akik az érintett terület kert- és tájépítészeti tervezéséért, továbbá a belső úthálózat és a felszíni parkolás megtervezéséért is felelősek lesznek. Az új épülettömbbel egyébként az intézmény és környéke parkolási problémáit is megoldják, egy mélygarázzsal.

A beruházó Állami Egészségügyi Ellátó Központ projektje során a jelenlegi C épületet, és a konyhaépületet, valamint a patológia épületét is le kell bontani, akárcsak a műhely- és elektromos ellátó épületeket.

 

A tervezés során többek közt az alábbi feladatokat is meg kell oldani: 

 

– az új C épület betegforgalmi és közlekedő rendszerének kialakítása (figyelembe véve a meglévő és megmaradó A tömb földszinti kialakítását, és új funkcióval történő feltöltését a csatlakozásnál)

– a C épületet az A épülettel, illetve a B jelű új sebészeti tömbbel össze kell kötni

– a terület parkolási problémáinak végső megoldása a C épület alá elhelyezendő mélygarázzsal

– A közbeszerzésből az is kiderül, hogy az új sebészeti tömb B épülete az A és C épület közé kerül elhelyezésre. Az új C épület a Delej utcával párhuzamosan, ill. befordulva az A  épülettel párhuzamosan L alakban kell zárja a tömböt. Emellett összeköttetést kell biztosítson a B és A épületek között.

 

A Heim Pál Gyermekkórházban egyébként jelenleg is zajlik egy fejlesztés: az új H épület egy négyemeletets, 2500 négyzetméteres energiatakarékos tömb lesz. A VIII. kerület határán fekvő épületegyüttes új eleme a közbeszerzési adatok alapján közel nulla energetikai kategóriába esik majd és az uniós Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) támogatásával készül el.

Forrás és fotó: magyarepitok.hu

 

Az Egészséges Budapest Programnak köszönhetően 2022-ig 26,6 milliárd forintból egy Európában egyedülálló gyermekgyógyászati központot alakítanak ki a Heim Pál Gyermekkórházból. A kormány döntésének értelmében 2026-ig 700 milliárd forintot költenek az Egészséges Budapest Programban budapesti és Pest megyei kórházak és rendelőintézetek felújítására, építésére. Három centrumkórházat is kialakítanak, ezek a nap 24 órájában, a hét 7 napján minden egészségügyi területen képesek ellátást nyújtani.

A Fidesz-kormány 2010-től folyamatosan pótolja vissza az egészségügyből a baloldali kormányzás idején kivont 600 milliárd forintot. Az elmúlt években 77 kórházat, 54 rendelőintézetet és 104 mentőállomást újított fel, 23 új rendelőintézetet és 31 új mentőállomást épített országszerte. A vidéki fejlesztések 500 milliárd forintba kerültek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.