A régi, balesetveszélyes, töredezett aszfaltú helyett új, modern kültéri kézilabdapálya várja a Vass Lajos Általános Iskola diákjait szeptembertől. A pálya a kormány több milliárd forintos keretösszegű „Rekortán pálya fejlesztési programja” részeként a Magyar Kézilabda Szövetség beruházásában valósult meg.

A régi, töredezett aszfaltú, játékra már-már alkalmatlan, de a diákokhoz mindenképp már méltatlan aszfaltú kézilabdapálya helyett egy modern, új épült a Vass Lajos Általános Iskola udvarán. A fejlesztés külön öröm többek között azért is, mert az intézmény a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos partneriskolája, így XXI. századi körülmények között edzhetnek az ifjú tehetségek.

 

Ilyen lett…

 

– Minden kispesti iskolában megvalósuló fejlesztésnek nagyon örülök, nem utolsó sorban azért, mert számos épület és udvar is rossz műszaki és elhanyagolt általános állapotban került át az államhoz – mondta lapunknak Dódity Gabriella fejlesztéspolitikai tanácsnok, aki a kültéri pálya telepítését szorgalmazta és elősegítette.

 

A hivatalos átadóra várhatóan szeptember 3-án kerül sor, de az Elios Kispest Női Kézilabda Klub sportolói már addig is edzhetnek rajta. A rendezvényen, ahol válogatott játékosok is megjelennek majd, pályaavató meccset is játszanak az U13-as lányok – mondta lapunknak Duráczky Márton, a Női Kézilabda Klub sportklub utánpótlás igazgatója. A klub két éve működik együtt a Vass Lajos Általános Iskolával, idén indul a második kézilabdás osztály, és jelenleg mintegy 70 diák sportol az klub színeiben.

 

Ilyen volt…

 

– Köszönettel tartozunk a Vass Lajos Általános Iskolának a nagyszerű együttműködésért és nagyszabású terveink vannak a jövőre nézve – mondta lapunknak Győri Ágnes válogatott kézilabda kapus, a kispesti klub utánpótlás edzője, aki hozzátette: egy könnyűszerkezetű kézilabdacsarnok megépítését is célul tűzték ki, amely megvalósításhoz már benyújtották a pályázatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.