Nem csak a Lackner-féle korrupciógyanús botrányban nyilvánosságra hozott spanyolországi luxusnyaralót nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában Kránitz „Miszter 40 Százalék” Krisztián vagyonkezelő igazgató, de egy általa készpénzben adott 20 millió forintot meghaladó kölcsönt sem. De a szocialista Gajda Péter vezette önkormányzat a „korrupciós önvizsgálata” során nem talált kivetni valót Kránitz vagyonnyilatkozatában.

Vélhetően saját zsebből adott kölcsön egy kispesti vállalkozónak 21,6 millió forintot készpénzben Kránitz „Miszter 40 Százalék” Krisztián vagyonkezelő (VAMÜSZ) igazgató, korábbi szocialista önkormányzati képviselő 2017-ben – tudatta cikkében a Magyar Nemzet. Mint írták, a vállalkozó több akkori projektje bedőlt, és gyors áthidaló kölcsönre volt szüksége, amit nem a bankoktól, sokkal inkább a baráti körétől remélhetett. Néhány sikertelen próbálkozás után Kránithoz vezetett a vállalkozó útja, akiről tudta, hogy egy nagy családi házban élt, menő autókkal közlekedett, egyszóval olyan embernek tűnt, aki kihúzhatja őt a bajból.

 

OLVASTA MÁR?

Nemmel szavazott a baloldal Kránitz menesztésére is

 

A lap információi szerint Kránitzot nem kellet sokat győzködni, hogy kölcsönadja vállalkozónak a 20 millió forintot is meghaladó összeget. A „Miszter 40 Százalék” néven emlegetett szocialista VAMÜSZ-igazgató azzal a feltétellel hitelezett a vállalkozónak, ha ő két vidéki ingatlanjára vételi jogot jegyeztet be Kránitz Krisztián nevére, ami meg is történt. Ez azt jelenti, hogy a vagyonkezelő igazgatója a szerződésben meghatározott feltételek mellett – például a kölcsön vissza nem fizetése esetén – egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja a telkeket egy szerződésben meghatározott vételáron.

 

OLVASTA MÁR?

Látszatintézkedések és hakni, valódi átláthatóság helyett

 

A Magyar Nemzet által megszerzett földhivatali dokumentumok szerint Kránitz Ferenc Krisztián kispesti lakos vételi jogát 2017. december 22-én jegyezték be egy vidéki településen fekvő 770 négyzetméteres telekre, amely közel esik egy tó pártjához. A vételi jog 2018.december 31-ig volt bejegyezve. De – a lap birtokában lévő hivatalos dokumentumok szerint – Kránitz egy másik, szintén a vállalkozó nevén levő, ugyanazon település belterületén található beépítetlen telekre is vételi jogot szerzett ezáltal, a szintén 2018. december végéig érvényes vételi jogot ugyancsak 2017. december 22-én jegyezték be.

 

OLVASTA MÁR?

A kispesti baloldal sofőre kitálalt, megerősítette a felvételek valódiságát is

 

A földhivatali iratok szerint még a határidő lejárta előtt törölték a vételi jogot – írja a Magyar Nemzet –, valószínűleg azért, mert még a határidő lejárta előtt visszafizette a vállalkozó a kölcsönt, amelynek összegéről a lap birtokába jutott kölcsönszerződés árulkodik.

 

A dokumentum 2017. december 5-i keltezésű, amelyben Kránitz Krisztián „Jogosultként”, a vállalkozó pedig „Kötelezettként” van megnevezve. A vagyonkezelő igazgatója 21,6 millió forintot adott kölcsön a vállalkozónak egy éves időtartamra, amelyet annak lejárta előtt egy összegben kellett visszafizetni. A pénzt készpénzben, egy összegben kapta meg a vállalkozó.

 

Kránitz ügyvédjének is sok érdekeltsége lehet

A szerződést az a Dr. Fridman Róbert ügyvéd írta meg, aki amellett, hogy a vagyonkezelőnek dolgozik, Kránitzot is képviselte a válása során, és aki egy helyreigazítási kérelmet is küldött a Magyar Nemzetnek, az Árnyas Óvoda udvarán lévő balesetveszélyes fa kapcsán megjelent – egyébként lapunk által is megírt – cikke miatt.

 

OLVASTA MÁR?

 

Egyébként ez az az ügyvéd, akinek az irodája igencsak kedvezőnek tűnő áron jutott egy önkormányzati telekhez, amely ügylettől visszalépett. Lapunk is beszámolt róla, hogy a Kránitz ügyvédjének nevét viselő iroda mindössze 2000 forintos négyzetméterenkénti áron vásárolta meg a Kőrös köz – Maros köz – Szamos köz melletti 9000 négyzetméteres háromszög alakú területet 2018 nyarán, a telek kikiáltási ára 18,5 millió forint volt. A vásárláskor hatályos önkormányzati szabályok kikötötték, hogy a telek nem beépíthető, ám az ügylet lebonyolítása után másfél évvel – bizonyára egy csodálatos véletlennek köszönhetően – az ingatlan lakóövezeti besorolást kapott. A 9000 négyzetméteres „legelő” 30 százalékban lett beépíthető, ami elképesztően megnövelte az ingatlan értékét, Fridman irodája ezzel nagy üzletet csinált. Azonban a kispesti baloldalt korrupciógyanúba keverő Lackner-féle botrány kirobbanását követően az ügyvéd visszaléptek az ügylettől, mégsem kellett nekik a telek.

 

Több tétel is hiányzott Kránitz vagyonnyilatkozatából

A kölcsönszerződés létrejöttekor – 2017-ben – Kránitz Krisztián még szocialista önkormányzati képviselő volt, így ezt a kintlévőséget fel kellett volna tüntetnie a törvényileg kötelező vagyonnyilatkozatában. Az önkormányzati törvény ugyanis előírja, hogy a vagyonnyilatkozatokban az önkormányzati képviselőknek nyilatkozniuk kell az illetményalap hathavi összegét meghaladó pénzintézeti számlakövetelés vagy más, szerződés alapján fennálló pénzkövetelésről. A szocialista politikus ezeket a részeket kihúzta vagyonnyilatkozatából, így jelezve, hogy nincs ilyen, vagyis valótlan állításokat tett vagyonnyilatkozatában.

 

De Kránitz „Miszter 40 Százalék” Krisztián nem csak ezt a tételt nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, hanem a spanyolországi luxusnyaralóját sem, amelyet nem Paróczai Anikó és a Momemtum, hanem a Magyar Nemzet talált meg. Mint azt a Magyar Nemzet elsőként és teljes részletességgel feltárta, Kránitz Krisztián a festői spanyol tengerparton, Orihuela-Costában vásárolt egy nyaralót 2018. decemberében. Később Kránitz azzal magyarázta mindezt, hogy a vagyonnyilatkozat leadása, azaz 2019. január 31-e után érkezett meg hozzá a papír arról, hogy minden jogszerűen lezajlott és a birtokába került az ingatlan. Mivel Kránitz nem indult a 2019-es önkormányzati választáson, így nyilvános vagyonnyilatkozatot már arra az évre nem kellett leadnia.

 

OLVASTA MÁR?

Sokszorosan lelepleződött a momentumos Paróczai Anikó

 

Ennél is érdekesebb, hogy Kránitz úgy adott kölcsön 21,6 millió forintot ismerősének, hogy közben – a vagyonnyilatkozata tanúsága szerint – 35 millió forintnyi adóssága volt egy pénzintézettel szemben. A képet némileg árnyalja, hogy takarékbetétben 15 millió forinttal rendelkezett, míg 17 millió forintnyi készpénze volt. Érdekesség, az előző évhez képest Kránitz megtakarításai 8 millióval, készpénzállománya 2 millió forinttal növekedett, vagyis 10 millió forintot spórolt úgy, hogy éves jövedelme 6 millió forint. Ha a kedves olvasónál nem jön ki a matek, azzal nincs egyedül. Szerencsére a Lackner-féle hangfelvételek eligazítanak minket a témában.

 

OLVASTA MÁR?

Átláthatósági színjáték Momentum-módra: Miért hagyják a helyén Kránitzot?

 

Külön érdekesség, hogy miután Gajda Péter (MSZP) polgármester „elkaszálta” a Lackner-ügyben vizsgálódó Antikorrupciós Tényfeltáró és Vizsgálóbizottságot, a baloldali városvezetés kiadott egy „önvizsgálatot”, amelyben mindent rendben talált. Ebben a jelentésben szó esik Kránitz vagyonnyilatkozatáról is, amelyben szintén nem talált kivetnivalót a korrupciógyanúban úgyszintén érintett baloldali városvezetés.

 

Miből él Kránitz Krisztián?

– Ő elmondta, hogy neki van egy olyan folyószámlája, ahova csak az önkormányzattól kapott pénz érkezik, ő ahhoz hozzá sem nyúl – mondta Lackner Csaba a kispesti baloldalt korrupciógyanúba keverő botrányos hangfelvételeken Kránitzcal kapcsolatban. Lackner beszélgetőtársai elmondták, hogy ez azért butaság, mert felmerül a kérdés, hogy akkor miből él?

 

Lackner más részleteket is elárult, hogy arról, hogy Kránitz Krisztiánnak honnan származik a jövedelme. Egy esetben például felelevenített egy történetet, amely szerint Somogyi Lászlóné szocialista önkormányzati képviselő vállalkozó volt férje kénytelen volt pénzt adni Kránitznak, hogy továbbra is kapjon munkákat a kerületben. A történet szerint 12 millió forint landolt ekkor a vagyonkezelő igazgatójánál. Ám Lackner elmondásából úgy tudjuk, hogy nemcsak Somogyi osztott vissza neki, hanem egy helyi vállalkozó, Lakatos József is, akinek a cége szintén százmilliós megbízásokat kap a vagyonkezelőtől.

 

Lackner arról is beszámolt, hogy miért nem indulhatott Kránitz 2019-ben az önkormányzati választáson. A történet szerint a kispesti MSZP-ben az egész tagság tudta, hogy „mennyit tett zsebre” a vagyonkezelő igazgatója, és még Burány Sándornak, Kispest szocialista országgyűlési képviselőjének sem osztott vissza, ezért a politikus kiszavaztatta a jelöltek közül.

 

Az már csupán érdekesség, hogy Kránitz főnöke, Gajda Péter polgármester lett tavasszal az összeférhetetlenséget és vagyonnyilatkozatokat ellenőrző bizottság elnöke a Fővárosi Közgyűlésben.

 

Főkép: Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.