A Budapesti Közlekedési Központ kiírta a közbeszerzési eljárást a vasúti sínek és a Ferihegyi gyorsforgalmi út felett átívelő Sibrik Miklós úti a közúti híd felújítására, amelyhez a forrást Budapest Főváros Önkormányzata biztosítja. A munkálatok várhatóan 2013 nyarán kezdődnek meg – tudtuk meg dr. György István főpolgármester-helyettestől.

 

A híd Kőbánya-Kispest metró végállomásnál, illetve vasúti megállónál a vágányok felett, továbbá a Ferihegyi gyorsforgalmi út felett vezeti át a közúti forgalmat. A szerkezet 1978-ban épült, majd az 1989-es felújítását követően jelentős beavatkozás nem történt rajta. Az elvégzett részletes hídvizsgálat alapján a felüljáró átépítése, valamint a híd környezetének teljes körű rendbetétele szükséges, mivel a felüljáró különböző részein, főként a pilléreknél és a szélső hídgerendákon jelentős mértékű korróziós károk láthatóak, a dilatációs szerkezetek, a hídpálya és a járdák burkolatai tönkrementek. A szerkezet alsó részén a lehulló betondaraboktól állvány, illetve háló védi a híd alatt közlekedőket.

 

A felújítási munkálatok – a közúti forgalom folyamatos fenntartása mellett – két ütemben történnek. Az I. ütemben a híd hossztengelyben történő kettévágása után a Ferihegy felőli (keleti) oldala lesz elbontva. Ez idő alatt a forgalom a centrum felőli (nyugati) oldalon kétszer egy sávban halad. A II. ütemben a centrum felőli rész kerül bontásra, így a forgalom a megújult hídfélen haladhat kétszer egy sávban.

 

A jelenlegi hídszerkezet és a hídgerendákat alátámasztó vasbeton gerendák teljes egészében, míg a korrodálódott pillérek a szükséges mértékben lesznek elbontva. A híd mindkét oldalán 3,5 méterre szélesített, a közúttól duplasoros szalagkorláttal elválasztott gyalog-kerékpárút épül a gyalogos és kerékpáros forgalom számára.

 

[GALÉRIA-1]

Foto: BKK

 

A nyugati oldali gyalog-kerékpárút a Kőbánya felőli oldalon a meglévő kétirányú kerékpárúthoz csatlakozik, a kispesti oldalon pedig a metróvégállomás és bevásárlóközpont elérhetőségét biztosítja és csatlakozik az ott nemrég megépült kerékpáros létesítményekhez. Az irányhelyes kerékpározhatóságot a Vak Bottyán utcától a híd keleti oldalán járdaszélesítéssel és rámpák kialakításával biztosítjuk Kőbánya irányába közös gyalogos-kerékpárút kijelölésével, ami a felüljáró végétől a Gyömrői útig kerékpársávként folytatódik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.