Szinte mindenkinek vannak otthon olyan ruhái, ékszerei, könyvei, játékai, vagy akár elektromos kisgépei, amik még kiválóan használhatók ugyan, de már csak a helyet foglalják, mert például kinőtték a gyerekek, vagy azért nem használják, mert vettek helyette újabbat. Sokan vannak azonban, akik számára ezek a tárgyak még kincset érhetnek. Ezért hoztuk létre a Közösségi Vásárt az egyre népszerűbb garázsvásárok mintájára, ahol kispesti magánszemélyek vásárolhatnak egymástól, többnyire rendkívül kedvező áron, így mindenki jól járhat – mondta Pászti András, a Kispest.info szerkesztője, s hangsúlyozta: most több mint hetvenen árulták portékáikat, köztük olyan eladók is, akik saját készítésű kézműves termékeket, például ékszereket hoztak. Mint mondta, az eladóktól és a vevőktől is sok biztatást kaptak, ezért amennyiben a lehetőségeik engedik, szeretnék folytatni a közösségi vásárok sorozatát, remélhetőleg még karácsony előtt megtarthatják a következőt. A vásáron nem csak kereskedtek a kispestiek, de új ismeretségek köttettek, és régi ismerősök is találkozhattak egymással a jó hangulatú rendezvényen.

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

Messzire szállt a kispesti horgászbolt jó híre

Noha Magyarország a versenyhorgászatban jó ideje egyfajta nagyhatalomnak számít, a „hétköznapi” pecások száma még sosem nőtt akkora mértékben hazánkban, mint az utóbbi néhány évben. Többségük a magántavak partján, feeder bottal, method technikával keresi a halat, mint azt a kispesti Duplakukac Horgászbolt ügyvezetőjével, Kádas Józseffel történt beszélgetésünk is egyértelműsített.

A Száguldó Őrnagyra, Puskás Öcsire emlékeztek halálának évfordulóján Kispesten

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.