Támogatta az oktatási bizottság Szujkó Szilvia képviselő indítványát, melyben a Bursa Hungarica pályázat anyagi feltételeinek megteremtését kérte az önkormányzattól. Ha az előterjesztést a testület is megszavazza, akkor ismét lehetővé válik a szociálisan rászoruló, felsőfokú oktatásban, nappali, államilag finanszírozott képzésben tanuló kispesti diákok támogatása.

 

Szujkó Szilvia, a KOSIE Bizottság tagja lapunknak elmondta, ha a testület is megszavazza ülésén az indítványt, akkor a bizottság elbírálása alapján bárki megkaphatja az ösztöndíjat, aki szociálisan rászorul, és a pályázati kiírásoknak megfelel. A képviselőnő hangsúlyozta, a testület a 2012. évi költségvetésének elfogadásakor nem támogatta a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázatot. Amennyiben most csatlakozik a kerület a 2013. évi fordulóhoz, úgy 10 hónapon keresztül tudnák támogatni 3000-6000 forinttal az egyetemi vagy főiskolai hallgatókat, melyhez az állam további 6000 forintot tenne hozzá. „ Örülök, hogy a bizottság támogatja a javaslatomat, mert így lehetőség nyílik arra, hogy az önkormányzat ismét segíthesse tanulmányaikban azokat a fiatalokat, akiknek igazán nagy szükségük van erre.” – hangsúlyozta Szujkó Szilvia.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…