Időkorlátozás nélkül, teljes üzemmódban és szakmai profillal áll rendelkezésre a Kispesti Egészségügyi Intézet a betegek számára, derült ki Dr. Kumin Marianna közleményéből. Az intézmény főigazgató-főorvosa felhívta a figyelmet, hogy továbbra is valamennyi szakrendelésre telefonos konzultáció, indokolt esetben időpont foglalás szükséges.

Tisztelt Kispesti Lakosok!
Kedves Betegeink!

 

A COVID-19 járványügyi veszélyhelyzet kedvező alakulása – köszönhetően az Országos, Kerületi és Intézeti szintű időben meghozott szükségszerű intézkedéseknek és az Önök fegyelmezett együttműködésének – engedi utolsó lépcsőként időkorlátozás nélkül, teljes üzemmódban és szakmai profillal a rendelkezésre állást.

 

Az elmaradt vizsgálatok kontroll nélküli befogadása a jelenlegi kedvező, de sok bizonytalanságot is sejtető járványügyi helyzetben újabb veszély forrása lenne, ezért maradt meg előírásként az előzetes telefonos konzultáció és indokoltság esetén időpont foglalás valamennyi szakrendelésre. Így érhető el, hogy ne legyen egyidejű tömeges mozgás, hosszas várakozás az intézet területén. Megmarad a bejáratoknál a lázmérés és változatlanul előírás a maszk viselése is a kézfertőtlenítés mellett.


Sajnálattal értesültem arról, hogy az elmúlt héten 50 db. szájmaszk tűnt el a főbejáratnál, az e heti számok sem megnyugtatóak. Tisztelettel kérem, hogy a kapuban átadott, általunk varrt szájmaszkot távozáskor szíveskedjenek leadni. Pótlása már nehézkes, hisz az asszisztensnők ma már szakfeladataiknak tesznek eleget, nem a varrodában nyújtanak segítséget. Amennyiben kérésem nem talál meghallgatásra, be kell vezetnünk letéti díj kérését a maszk átadásakor.


A Laboratórium kérése, hogy változatlan telefonszámon 06-1 34675955 és a 06-30 183 5063 szélesebb időintervallumban lehet időpontot kérni a továbbiakban; naponta 11-14 óra között.


A gastroenterológiai vizsgálatokra időpontot kérni a 22-i héttől csak a „szakrendelések” fül alatt feltüntetett telefonszámon és megadott rendelési időben lehetséges.


A kismamák cukorterheléses vérvizsgálata június 29-étől ismételten a Laboratóriumban történik, a 7 órai időpontot erre a vizsgálatra vonatkozóan fenntartják a kismamák részére.

Tudom, hogy az időpont foglalás, beléptetés (noha ma már rövidített formában zajlik) időigényes, de kérem fogadják el, hogy valamennyi biztonsági intézkedés az Önök és Dolgozóink védelmét szolgálja.


Azt kérem, hogy az újraindítás adta felszabadult találkozások, nagyobb mozgástér mellett is lehetőség szerint tartsák be az eddig jól alkalmazott védelmi stratégiát; mint a tömeghelyek lehető elkerülését, fokozott kéz higiéniát, zárt térben maszk viselését saját biztonságuk érdekében.

Jó egészséget és felelősen megtervezett szép nyarat kívánok!

 

Dr. Kumin Marianna
főigazgató-főorvos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.

Felavatták a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet új diagnosztikai központját

Ünnepélyes keretek között avatták fel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet minden igényt kielégítő, modern diagnosztikai központját. A fejlesztés, amely az új épületszárnyat, a kapcsolódó orvostechnológiai eszközbeszerzéseket és a parkoló bővítését foglalja magában a kormány Egészséges Budapest Programjának forrásaiból valósult meg, összesen 770 millió forintból. Az új épületrészben MR-, CT- és csontsűrűség-vizsgálatot is el tudnak végezni a szakemberek. Az átadóünnepségen jelen volt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, valamint Földesi Gyula és Németh Szilárd Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselők is.