Immár harmadik alkalommal robogott az elektromos autókból álló konvoj az Állatkertbe, fedélzetükön ötven kispesti kisdiákkal. A Reménység és a Karácsony Sándor iskolák nebulói meglepetésképpen egy-egy kispanda nevelőszülei lettek a jótékonysági rendezvénysorozat szervezőinek jóvoltából.

A két kispesti egyházi iskola kisdiákjai izgatottan várták, hogy útnak induljon az elektromos kisautókból álló Varázskaraván, amely rendőrmotorosok felvezetésével érkezett meg az Állatkertbe, majd ott folytatták útjukat, meg-megállva az elefántnál, tigrisnél, fókánál és még sok más izgalmas élőlénynél. Az immár harmadik esztendeje útnak induló menet minden évben az autómentes nap alkalmából, széleskörű összefogásnak köszönhetően indul útnak: dr. György István korábbi főpolgármester-helyettes és munkatársa, Dódity Gabriella szervezésében az Electroautó Kft., a Fővárosi Állat- és Növénykert, és Budapesti Rendőrfőkapitányság vesz részt, és közösen elsősorban nehezebb helyzetben lévő családok gyermekeinek szerveznek évről-évre különleges állatkerti kirándulást; első évben a Kőbányai Komplex iskola, tavaly ősszel pedig a kispesti Móra Általános Iskola diákjai utaztak az állatkertbe.

 

Az állatkerti körutazás végén még szélesebbre nyílt az ötven kicsi mosolya, amikor Dódity Gabriella bejelentette, hogy a két intézmény nebulói számára egy-egy kispandát fogadtak örökbe. Így a Reménység Két Tanítási Nyelvű Katolikus Általános Iskola és a Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda növendékei  Ambrus és Auróra tiszteletbeli nevelőszülei lehetnek egy éven keresztül.

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…