Kispesten kigyúltak a karácsonyi fények, az adventi vásárban sorra gyúlnak a gyertyák az adventi koszorún és végre valahára megérkezett a Mikulás is. A december a kerületben is az ünnepvárás jegyében telik.

Évek óta hagyomány Kispesten, hogy advent kezdetére a Templom tér ünnepi fénybe öltözik. Ez idén sem volt másként. November 26-án a télire letakart szökőkút fényfüzérré változott, a lámpákra üstökös és hópihe költözött, s a fák törzse is díszítést kapott. A téren helyet kapó hatalmas karácsonyfa impozáns látványa pedig bizonyára megállítja az arra járó kicsiket és nagyokat is. De nem csak a Templom tér öltözött ünneplőbe, a Kós Károly, a Városház és a Kossuth tér is karácsonyi fénybe borult, s január végéig új külsejével fogadja az arra közlekedő kispestieket.

A szokásos adventi vásár sem marad el, idén a Centrum áruházzal szembeni telek ad otthont a kis fabódéknak. Aki a vásárlásnál és forralt borozásnál aktívabb téli kikapcsolódásra vágyik, az sem marad idén élmény nélkül. Az adventi vásár mellett megnyitotta kaput a kerület korcsolyapályája, amelyet lelkesen vettek birtokukba a fiatalok egy kis délutáni csúszkálásra.

Az is kiderült, hogy a kerületi kisgyerekek idén is nagyon jól viselkedtek, hiszen a Mikulás két helyszínre is ellátogatott, hogy mézeskaláccsal, szaloncukorral és más finomságokkal ajándékozza meg az utána már nagyon vágyakozó piciket. Az Üllői úti könyvtárba nagy zsákkal érkezett a piros ruhás Mikulás, s érdemes volt betérnie a kispesti gyerekekhez, hiszen fáradozásáért verseket, dalokat kapott tőlük ajándékba. A wekerlei Kós Károly térre már lovas kocsival érkezett a csilingelő gyerekhangok hívására, itt krampuszai segítségével osztotta ki ajándékait a teret betöltő fiatalságnak. 

De ezzel az ünnep ideje még nem ért véget. Az advent végéhez közeledve egyre jobban várjuk a karácsonyt, hogy aztán a csendes elmélyülés után hangosan ünnepeljük az év lezárását. Kívánunk minden kedves kispesti olvasónknak áldott karácsonyi ünnepeket s békés, boldog új esztendőt!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.