Az Illatos úti árva kutyák és cicák győztek! – jelentette be Dódity Gabriella, a Fidesz-KDNP kispesti képviselőcsoportjának a vezetője, aki fél év alatt kiharcolta, hogy a fővárosi gyepmesteri telepen tartott állatok megkaphassák a DOKTA – A Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány hárommilliós adományát, amelyet a Fővárosi Rendészeti Önkormányzati Igazgatóság (FÖRI) vezetése sokáig elutasított, és felbontotta az alapítvánnyal az együttműködést.

– Több, mint fél éven át harcoltunk azért tavaly, hogy a főváros elfogadja alapítványunktól a több millió forintos támogatást. Ma végre átadhattuk az adományok egy részét, a többit folyamatosan szállítjuk majd – jelentette be közösségi oldalán Dódity Gabriella, aki a DOKTA- Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány kuratóriumi tagja is. A kispesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője hozzátette: a vezető állatorvossal egyeztetve most infúziós pumpát, vérnyomásmérőt és műtőlámpát adományoztak a telepnek, hogy magasabb színvonalú orvosi ellátásban részesülhessenek a Budapest közterületeiről bekerült gazdátlan állatok.

 

 

– Elfogadhatatlan, hogy egy civil szervezetnek több mint fél éven át könyörögnie kell, hogy átvegyék a főváros gyepmesteri telepe számára az adományokat. Az Illatos úti kutyák és cicák győztek, mi pedig a jövőben sem hagyjuk, hogy a gazdátlan állatok a szakmaiatlanság és a politikai harcok áldozatává váljanak – jelentette ki Dódity Gabriella. A DOKTA kuratóriumi tagja hozzátette: figyelnek rájuk, és támogatják az Illatos úti telepet a jövőben is!

 

Ha igazak a hírek, az Illatos úti gyepmesteri telepre hamarosan új vezetés érkezik. Ha így van, ezt üdvözöljük, hiszen semmi keresnivalója a gyepmesteri telepen olyanoknak, akiknél a szakmaiság háttérbe szorul, és az állatok túlaltatása egyáltalán felmerülhet. Bízunk benne, hogy ezúttal nem a baloldali politikai hatalmi osztozkodás, hanem a szakmaiság lesz a fő vezérelv, és ennek mentén választják ki az árva állatokért felelős vezetőket – szögezte le Dódity Gabriella.

 

 

 

Mint ismert: indokolás nélkül bontotta fel az együttműködési megállapodást a DOKTA – Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvánnyal a Gyurcsány Ferenc egykori testőre, Handl Tamás által vezetett Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság. Holott a DOKTA az utóbbi években kiemelkedő mértékben támogatta a FÖRI által fenntartott, Budapest „hivatalos” ebtelepének számító Illatos úti Állategészségügyi Szolgálatot. Dódity Gabriella még nyáron úgy fogalmazott: teljesen értetlenül áll a FÖRI döntése előtt, hiszen a jelenlegi balliberális fővárosi vezetés az önkormányzati kampányban még nagyon „állatbarátnak” mutatkozott, a DOKTA pedig kifejezetten az Illatos úti gyepmesteri telep támogatására jött létre.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.