A phjongcshangi aranynégyesből az egyéves pihenőt tartó Knoch Viktor helyett Krueger Cole szerepelt a Liu testvérek és Burján Csaba mellett. A kvartett az 5000 méteres táv végén magabiztosan előzte meg a dél-koreai és a holland négyest az ötcsapatos fináléban, ráadásul a 6:28.625 perces idő világrekordot jelentett. Az eddigi csúcsot az amerikaiak 6:29.052 perccel tartották közel egy éve, ennél most az első három váltó jobbat ért el.

 

A 20 éves Liu Shaoang egyéniben is parádésan szerepelt, egészen magabiztos versenyzéssel bizonyult a legjobbnak, ugyanis a negyed- és az elődöntőből is futamgyőztesként jutott tovább, majd a táv 2016/17-es szezonjának bajnokaként a fináléban sem talált legyőzőre, noha a befutó rendkívül szoros volt, ugyanis a második dél-koreai Park Dzsi Vont mindössze 50, a harmadik kínai Zsen Ce-vejt 65 ezreddel előzte meg.

 

A kanadai városban rendezett második 500 méteres verseny negyeddöntőjében mindkét magyar, az egyaránt ötkarikás aranyérmes Liu Shaolin Sándor és Burján Csaba azonos futamba kapott besorolást, de ebben a sorrendben végeztek az első és második helyen, így mindketten folytathatták a küzdelmet. A legjobb tíz között már csak előbbi járt sikerrel, így az első 500-as versennyel ellentétben a kisdöntő helyett a fináléba, míg Burján futamharmadikként a B döntőbe került. Az idősebbik, 22 esztendős Liu fivér ezúttal harmadik lett a szám specialistája, a szombaton is győztes kínai Vu Ta-csing, illetve a kazah Abzal Azsgalijev mögött. Burján a B döntőt harmadikként zárta, így összesítésben hetedik lett.

 

A nőknél ezúttal csak Jászapáti Petra volt érdekelt egyéniben, méghozzá ezúttal is 500 méteren, de a negyeddöntő jelentette számára a végállomást, így 11. lett, azaz nem tudta megismételni szombati bravúrját, amikor a B döntő megnyerésével ötödik helyen végzett.

 

A vk-programban ezen a viadalon debütáló vegyesváltó kisdöntőjében Varnyú, Burján, Jászapáti, Bácskai Sára Luca összeállításban szerepeltek a magyarok, de szabálytalanság miatt kizárták őket, így nyolcadikként zártak.

 

A vk-sorozat jövő péntektől vasárnapig az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben folytatódik.

 

Forrás: MTI

Főkép: PestiSrácok.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Klinga László nevét viseli az új birkózóterem

Az Eötvös utca új sportlétesítménnyel bővült: megnyitott Kispest első birkózóterme, amelyet a Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola álmodott meg a kerületbe. Az új terem nevét a sportág egyik legkiemelkedőbb alakjáról Klinga Lászlóról nevezték el, aki saját maga részt vett a megnyitón és ajándékba megkapta az egyesület melegítőjét is.

Kormányzati támogatással megújult a kispesti sporttelep

A kormány 220 millió forintos támogatásával újulhatott meg és válhatott modern, minden igényt kielégítő méltó sportközponttá a KAC-pálya, amely mostantól Kispest egyik büszkesége és díszpolgára nevét viseli, immár Tichy Lajos Sportcentrum néven várja a kispestieket és a sportolni vágyókat. Nem ez az első jelentős külső, kormányzati vagy fővárosi fejlesztési forrás, amellyel nagy volumenű munkálatok valósultak, vagy valósulnak meg a kerületben.

Itt a strandröplabda szezon!

Május 7-én, szombaton kezdetét veszi Kispesten az idei strandröplabda szezon! A Kispest Open 2011. első, szombati fordulója, s ezzel együtt a szezon megnyitója szombaton 12 órakor lesz a Kispesti Uszoda napozókertjében. A közel 20 éves múltra visszatekintő rendezvény szervezője a Kispest SE.

Laczkó Zsolt is marad Kispesten

A huszonkétszeres magyar válogatott Laczkó Zsolt fél évvel meghosszabbította szerződését a Honvéddal.…