25 fővárosi, elsősorban dél-pesti középiskola mutatkozott be szeptember 27-én a KMO-ban. Az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Sulibörzén átfogó képet kaphattak az érdeklődők a környéken található középiskolák kínálatából.

Fordított versenyben érezhették magukat azok, akik ellátogattak a KMO-ban megrendezett Sulibörzére. A rendezvényen ugyanis a szokásokkal ellentétben nem a diákokat kérte számon az iskola a felkészültségükről, hanem a diákok kérdezhettek, vizsgálódhattak, s az iskolák tettek meg mindent azért, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Sulibörze célja nem titkoltan az volt, hogy a pályaválasztás előtt álló gyermekek és szüleik segítséget kapjanak az akár egész életüket befolyásoló döntéshez. Az intézmények a tanítási programjuk mellett természetesen bemutathatták azt is, milyen szabadidős elfoglaltságokat tudnak biztosítani a leendő diákoknak.

Ékes Gábor alpolgármester megnyitó beszédében kiemelte, minden gyermek egy egyéniség, de nincs két egyforma iskola sem. A szülők és kisdiákok tudják, hogy a megfelelő iskola kiválasztása nehéz feladat. „Azonban, ha sikerül jó döntést hozni, a gyermek életének legszebb, legtartalmasabb, legmeghatározóbb éveit fogja eltölteni választott középiskolájában. Ezen az oktatási expón lehetőség nyílik arra, hogy mindenki tudatosan vagy intuíciói segítségével kiválaszthassa a neki legmegfelelőbbet, ahol személyisége, tudása a felnőtté válás utolsó szakaszában a leginkább kiteljesedhet.” – hangsúlyozta az alpolgármester.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.