A Wekerlei Kultúrház és Könyvtár, valamint a Kispesti Sport Nonprofit Kft. által szervezett kerületi rendezvényen sok-sok érdekes programtól volt hangos a Katona József utcai Önkormányzati Sporttelep. A Kispesti Sportnap és Gulyásfőző Verseny évről-évre egyre több látogatót vonz, ilyenkor szinte megtelik a pálya. Kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt megtalálják a kedvükre való elfoglaltságot, hiszen rengetegféle program áll a rendelkezésükre. A legnagyobb érdeklődés mégis a gulyásfőző versenyt kíséri, ahol a kerületi intézmények, civil szervezetek és cégek csapatai tüsténkednek bográcsaik körül, hogy mesterművük elnyerje az értő zsűri tetszését. Ez az idei szoros mezőnyben a legjobban a Bolyai Általános Iskola csapatának sikerült, második helyen a Dr. Kós Károly Néprajztudós Közhasznú Alapítvány csapata végzett, a harmadik helyezettnek járó díjat pedig a Shetland U. K. Nyelviskola mesterszakácsai vihették haza. Különdíjban részesült a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár csapata, a Kispesti Koppány Vezér Baranta Amatőr Sport Csapat és az Erkel Ferenc Általános Iskola 2. A osztályának gulyáskölteménye is. A zsűrizést és a díjak átadását Gajda Péter, Kispest polgármestere, Tarnai Richárd, országgyűlési képviselő, Boczkó József, a Boczkó Étterem mesterszakácsa, és Tarnai István, a Wekerle Étterem konyhafőnöke végezték.

 

A verseny igazi lokálpatrióta összefogás eredményeként jött létre, hiszen a nyereményeket olyan helyi vállalkozások és szervezetek felajánlásaiból állították össze a szervezők, mint a Kispesti Uszoda, a Budapest Honvéd FC, Koller Bácsi Cukrászdája, a Boczkó Étterem és a LaGuna Étterem, a Patriots Paintball, valamint a Fővárosi Autós Mozi. A főzéshez a fát a Zatik Faáruház és a Közpark Kft. biztosította, a hangosításról a Rádió Kispest, a fellépők ellátásáról pedig a sporttelep büféje, a Szomjas Szöcske gondoskodott.

 

Az sem unatkozott, aki éppen nem a főzéssel volt elfoglalva, hiszen a színpadon aerobik, zumba, capoeira és táncbemutatók, majd a kerületi küzdősport-egyesületek látványos bemutatói szórakoztatták a nagyérdeműt. A kerületi óvodák és iskolák növendékei sportvetélkedőkön mérhették össze tudásukat. Mindemellett a kisebbeket az ugrálóvár és a trambulin, nagyobbakat pedig a céllövészet és a paintball hozta leginkább lázba, a pályán pedig a futball amatőr és profi szerelmesi is lemérhették, milyen sebességgel tudják kapura rúgni a labdát. Délután kispesti zenekarok gondoskodtak a – szó szerint is – felhőtlen hangulatról.

 

− Hatalmas élmény volt a résztvevők és a szervezők számára is, hogy rengetegen eljöttek ma hozzánk. Az, hogy ilyen sok helyi közösség és család jön ki a pályára évről évre, azt mutatja számunkra, hogy nagy igény van az ilyen kerületi rendezvényekre, − mondta Tóth András, a Kispesti Sport Nonprofit Kft. vezetője. –Több fejlesztéssel készültünk a mai napra: új parkolót, tollas- és lábtenisz pályákat alakítottunk ki, és a kaput is felújítottuk. Reméljük, ősszel újabb rekordot döntünk a versenyzők és a látogatók számát illetően is.

 

[GALÉRIA-1]

 

A cikket a Kispesti Sport Nonprofit Kft-nek köszönjük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.