Idén 20. alkalommal rendezi meg a Wekerlei Társaskör Egyesület a Wekerlei Napokat szeptember 9. és 11. között. Ahogy eddig minden évben, idén is párhuzamosan folynak a kulturális és sportesemények.

Pénteken a kulturális programok annak a kiállításnak a megnyitásával kezdődnek, amelyen a wekerleiek által beküldött, az életüket, itteni élményeiket bemutató fényképek kapják a főszerepet.

A katolikus templomban este hét órakor különleges koncert lesz, ritkán hallható ugyanis együtt az orgona a tárogatóval, vagy a cimbalommal.

 

Szombaton délután a Kós Károly téren folytatódik a program. Négy órától kutyás frizbi bemutatót láthatnak az érdeklődők, majd öt órától a Pódium Színház szórakoztatja a gyerekeket a téren található zenepavilonban. Az előadás folyamán többször is bevonják a gyerekeket a jelmezek, díszletek készítésébe.

Fél nyolctól a Crazy Cat & The Blue Moons zenekar alapozza meg a hangulatot az utcabálhoz. Kilenc órakor tábortűz gyújtás lesz, és lebegő kívánság-lampionokat lehet a magasba engedni. Az este további részében az ünneplésé, a beszélgetésé a főszerep.

 

Vasárnap délelőtt a gyerekeké a színpad. Tíz órakor közös néptánc oktatással kezdődik a nap a Fakutya Együttessel, majd a tavalyi év során megújult Wekerlei Kultúrház állít össze ízelítőt programjaiból.

Szokás szerint lesznek helyi fellépők is. Nem sokkal déli 12 óra előtt a Wekerletelepi Szent József Kórus madrigálokat énekel, négy órától kispesti táncegyüttesek produkcióit élvezheti a közönség.

A nap hátralévő részében két együttes lesz hallható. Az egyik a különleges hangzásvilágú Keep Floyding Zenekar, este nyolc órától pedig Bartók Eszteré a színpad, aki saját akusztikus gitárkíséretével adja elő dalait.

 

A Kós Károly téren idén is lesz Szolidaritás Tere, ahol kézműves-foglalkozásokkal, programokkal, interaktív bemutatókkal várják a látogatókat. Vasárnap lesz a süteménysütő verseny, most ismét a sós süteményekkel mérhetik össze erejüket az indulók.

 

Évek óta megrendezik a szervezők a wekerlei borutat, ahová az ország legkülönbözőbb tájairól érkeznek borászok. Idén a Lenkei Pincészet (Tokaj), a Feketecseresznye Pince (Szomolya), a Planina Borház (Mohács), a Janus Pince (Villány), a Ruppert Pince (Villány), Jackfall Bormanufaktúra (Villány), a Válibor (Badacsony), Szeleshát Szőlőbirtok (Szekszárd) borait, valamint házisajtokat lehet kóstolni.

A Wekerlei Napokon most is lesz kézműves kirakodó vásár, és a mini vidámpark is.

A rendezvényt idén tűzijáték helyett múltidéző szabadtéri filmvetítéssel zárják. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.