Falunap, színpadi programok, kézműves foglalkozások, lovaskocsikázás, kirakodóvásár, játékok, sütisütő verseny és a XI. Wekerlei Székelykapu Futás biztosít az egész család számára változatos, szórakoztató kikapcsolódást a Wekerletelepen.

Kilenc év alatt a WSZN igazi nagyrendezvénnyé fejlődött, újabb és újabb elemekkel bővült. Ma már két és fél napon át tartó, a wekerleieket és kispestieket megmozgató eseménnyé vált.

 

Pénteken 17:00 órakor a WTE pincehelyiségében nyílik egy kiállítás, amely egy, a wekerleihez hasonló összetartó közösség életét mutatja be, majd a wekerlei kórus ad ingyenes koncertet a katolikus templomban 19:00 órától.

 

Szombaton, “a falunapon” lesz minden, ami eddig sikeres volt, és ami egy ilyen forgatag nélkülözhetetlen eleme. Lesz színpadi műsor, ahol délelőtt a “Tiéd a színpad” keretében a kicsik mutathatják meg tudásukat, délután pedig profi fellépőkkel találkozhat a közönség.

 

A Wekerlei Életfa Terén a 16 sátorban különböző bemutatókon és kézműves foglalkozásokon a papír felhasználása lesz majd a téma. Idén is lesz lovaskocsin sétakocsikázás a Wekerle titkainak bemutatásával (jegyek aznap a WTE sátrában lesznek kaphatóak). Elmaradhatatlan kellék a kirakodóvásár, a körhinta, a hagyományos játékok tere, a pónilovaglás és persze Pisti lacikonyhája. Nem maradhatnak el a Zöld Hajtás (Átalakuló Wekerle) programjai sem és még lehet nevezni a Wekerlei Sodrófa Díj süteménysütő versenyre is.

 

Vasárnap délelőtt immár tizenegyedik alkalommal lódul neki a Wekerlei Székelykapu Futás mezőnye, majd délután a Wekerlei Piknik várja a kicsit csendesebb, de mégis színes kavalkádot kedvelőket. A látogatóknak megköszönjük, hogy ha a rendezvényt támogatják, cserébe egy wekerlei szívet adunk minden adományozónak.

 

Az idei rendezvény látogatói ismét a megszokott magas színvonalra és a közösségi életérzésre számíthatnak, de az újdonságokat szeretők sem csalódnak majd.

 

Barátok, szomszédok, ismerősök, ismeretlenek. Wekerlei hangulat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…