Javában folyik az idei érettségi az ország, így Kispest középiskoláiban is.

Tegnap a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődött meg az idei, 2010/2011-es tanév érettségije, ma pedig a matematika vizsgán volt a sor. Cselik Ágnes, a kispesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Kéttannyelvű Gimnázium igazgatónője a kispest.info-nak elmondta, eddig minden a lehető legnagyobb rendben zajlott le iskolájukban az érettségi két napján. A gimnázium diákjai a magyar írásbelit a várakozásokhoz képest valamivel nehezebbnek találták, és az iskolában spanyol nyelven írandó matematika érettségi – melynek feladatsora nem egyezik meg a magyar nyelvű feladatlappal – sem volt túl könnyű. „Amíg tart az érettségi, addig tart az izgalom is” – mondta az igazgatónő a holnapi történelem írásbelik kapcsán.

A Trefort Ágoston Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Szakközépiskola tanulói 11 órakor az iskola előtt állva beszélgettek az írásbelikről. Zsilla Alexandra, a középiskola tanulója így értékelte az érettségi első két napját: „A matekban voltak könnyebb részek, volt olyan, ami viszonylag könnyű feladat volt sok pontért, de azért nehéz példákat is meg kellett oldani. Szerencsére úgy volt kialakítva a feladatlap, hogy elég volt bőven a 3 óra. Tegnap a magyar is könnyű volt, de azért át kellett látni a szövegeket, az elemzésekhez sok ismeretre volt szükség. A holnapi töri miatt eléggé izgulunk, az még egy nehéz dolog lesz.”

Osztálytársa, Mátrai Petra számára a matek nem volt egyszerű. „Én tegnap a novella elemzést írtam, abban nyelvi, stilisztikai eszközöket kellett bemutatni, örültem, hogy lehetett novellát választani. Az nekem könnyebb volt, a matek meg nehezebb, mint amire számítottam.”

Tegze István, szintén a Trefort tanulója a matematika írásbeli kapcsán így nyilatkozott:Lehetett volna még egy kis idő a matekra, kicsit kevés volt a 3 óra. A holnapi töri nem az erősségem, de nekem úgyis csak a matek kell, úgyhogy én már jól állok.”

Holnap folytatódnak tovább a vizsgák a történelem írásbelivel. Minden most érettségiző kispesti diáknak sok szerencsét és kitartást kívánunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Miért fontos a csontritkulás szűrése?

A csontritkulás betegség szűrésére nyílik lehetőség február óta a Kispesti Egészségügyi Intézetben egy új gép segítségével.

Wekerlei bolhapiac

A wekerlei bolhapiacra nemcsak azért érdemes eljárni, mert számtalan kisebb nagyobb kincsre bukkanhatunk, hanem azért is, mert például jót lehet beszélgetni azokkal, akikkel már régen találkoztunk. Az időszakos zsibvásár legutóbb is olyan volt, mint amilyen mindig szokott lenni: igazi bazári hangulat, családias légkörben.

Épül a Kispesti Forrásház Gondozási Központ

Várhatóan ősszel indul meg a szakmai munka a kispesti Forrásház Gondozási Központban. Az intézmény egyfajta lelki gondozószolgálatként fog működni. A kezdeményezés újszerű, hiszen ez az első olyan központ, ahol nappali, ambuláns formában egészségügyi, szociális és terápiás módszereket alkalmaznak a páciensek minél teljesebb körű felépülése érdekében. A centrum olyan emberek kezelését tűzte ki céljául, akik valamilyen mentális betegségük következtében nem tudnak munkát kapni, vagy a munkanélküliségük okán kialakult lelki problémáik miatt a munkaerőpiacra való visszajutásuk segítség nélkül lehetetlennek tűnik.

Kispest kutyafuttatói

Március végén nyakamba vettem Kispestet, és felkerestem az összes kutyasétáltatásra kijelölt területet. Azt akartam megtudni, hogy vajon milyen körülmények között sétáltathatjuk átlagosan naponta háromszor négylábú barátainkat?