A felelős otthonmaradás okozta bezártság érzetet is szerette volna csökkenteni a Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Szimicsevics Judit, aki férjével, gyermekeivel és újpesti otthonában a szomszéd lakásban élő zenélni tanuló gyermekekkel már két „karanténkoncertet” is adott.

A zene minden körülményben gyógyír a léleknek, főleg a mostani időkben, amikor a koronavírus miatti kijárási korlátozásokat, illetve a megelőzés fontosságát szem előtt tartva otthonmaradásra kényszerültünk. A bezártság érzetének feloldására Szimicsevics Judit, a Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola fuvolatanára és férje, Spitzer Gábor és gyermekeik „karanténkoncertet” adtak újpesti otthonukban, a házban élő, hangszeren tanuló gyermekekkel közösen. Judit egyébként az Ötvös Session Music formációban is muzsikál, a névadó Ötvös Gábor zongoraművésszel közösen.

 

 

 

– A zene feltölti az ember lelkét, akár muzsikálunk, akár hallgatjuk, és a mostani, kissé monotonná váló időszakban ezért szerettünk volna kedveskedni a lakóközösségünknek – mondta lapunknak Judit, akinek a gyermekei is zenélnek, Anna zongorázik és énekel, Márton pedig kürtön játszik. De sok gyermek tanul hangszeren játszani a házban, így máris készen állt egy kis muzsikus csapat a koncertre. – Ezek után közösen kiválasztottuk a Tavaszi szél című gyönyörű dalt, amelyet együtt begyakoroltunk és jöhetett is az első fellépés – mondta büszkén a művésznő.

 

 

A kezdeményezés sikerét mutatta, hogy ezek után sor került egy második „karanténkoncertre” is, ahol már több produkciót is előadtak: Judit és férje, Gábor is, ezzel is motiválva a házban zenélni tanuló gyermekeket, de saját gyermekeik, Anna és Márton is szólóztak.

 

Mindkét alkalom igazi közösségkovácsoló esemény is volt egyben, mert amellett, hogy sikerült örömet és kis megnyugvást szerezni a szomszédoknak a zenével, többen – persze biztonságos távolságból, de – csatlakoztak, de voltak, akik az ablakból, vagy erkélyről vettek részt a koncerten. – Volt olyan család, akiknek a pici gyermeke hozta a kis játék hegedűjét, így ő is részese tudott lenni a muzsikálásnak – mesélte mosolyogva Judit. – Az volt a lényeg, hogy úgy vészeljük át ezt a jelenlegi helyzetet, hogy felejthetetlen élményt és szeretetet adhassunk a szomszédoknak és a gyermekeiknek. 

 

 

 

– Mindenképpen szeretnénk majd egy harmadik koncertet is adni, hogy az otthoni kis muzsikus közösségünk tovább kovácsolódjon, de persze annak örülnénk a legjobban, ha minél hamarabb újra visszatérhetnénk a normál kerékvágásba, és elmúljon a járványfenyegetettség – mondta a terveket illetően Judit.

 

 

 

Judit, aki 25 éve tanít Kispesten zenét itt is született, így Kispest mindig a szíve része marad. Mint zenetanár, elmondta, a hangszeren játszás sok szempontból is fejleszti az embert, főleg, ha már gyermekkorban elkezd muzsikálni tanulni.

 

 

– A zene segít a rendes iskolai tanulásban is, hiszen fejleszti a koncentrációt, de építi a gyermekek lelkét is. Ehhez mi, tanárok is hozzá tudunk járulni, hiszen egyénileg foglalkozunk a tanuló gyermekekkel, így nem csak a tanáraik, hanem egyfajta bizalmasaik is vagyunk, mivel a közös foglalkozásokon az együtt eltöltött idő alatt komoly bizalom alakul ki a tanítványokkal – monda büszkén a tanárnő.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.