Halálának 11. évfordulóján, a Bozsik Stadionnál emlékeztek Kispest Díszpolgárára, a magyar futballcsillagra, az Aranycsapat legendás kapitányára, Puskás Ferencre.

Elhelyezték az emlékezés koszorúit a városvezetők, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), valamint a Puskás Alapítvány képviselői a Bozsik Stadionnál, Puskás Ferenc halálának 11. évfordulóján.

 

(balról) Szurgent Lajos, a Budapest Honvéd volt játékosa, Fenyvesi Dezső, a Puskás Alapítvány elnöke és Kaszás Kálmán az akadémia technikai igazgatója

 

Az ünnepi megemlékezésen Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője beszédében kihangsúlyozta: fontos, hogy emlékezzünk nagyjainkra, mert az a fiatal generációt tiszteletre és küzdelemre buzdítja.

 

 

– Puskás Ferenc „Öcsi bácsi“ – aki ma lenne 90 éves -, minden magyar számára követendő példa kell, hogy legyen, hiszen kitartása és küzdeni akarása a külföldi világsztárok számára is motiváló – mondta lapunknak Mihály András, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság (KOSIE) tagja, aki maga is megjelent a meghitt megemlékezésen.

 

A Budapest Honvéd FC ifi csapata és Mihály András (jobb)

 

…Én imádtam a futballt! Imádtam a családomat és mindig a futballpályán jártam, engem több más nem érdekelt. Az én kabalám mindig a labda volt. Akkor éreztem magam biztosnak, amikor a labda nálam volt, vagy ha a labdába belerúghattam…(Puskás Ferenc)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.