A metróban ragadtak az utasok Kőbánya-Kispesten
Miután megállt a metrószerelvény az állomáson, nem nyíltak ki az ajtajai. Az utasok körülbelül 15 perc elteltével szabadultak.
„Nem nyíltak ki az ajtói egy metrószerelvénynek az M3-as metró vonalán, Kőbánya-Kispest állomáson” – írta meg a HVG egy olvasójuk beszámolóját alapján. E szerint a metró megérkezett az állomásra, az ajtók azonban nem nyíltak ki. A szerelvény egy ideig a vágányon várakozott, majd az utasokkal együtt elindult a kihúzóba, oda, ahol meg szoktak fordulni a szerelvények.
„Olvasónk elmondása alapján a kihúzóban a vezető kiszállt a metróból, majd előre szaladt a másik vezetőfülkéhez, amely viszont nem záródott be. Emiatt további több perces várakozás következett, már az állomáson túl. Azt állítja, az utasok nem kaptak tájékoztatást vagy bármilyen információt a szerelvény vezetőjétől” – írta a portál, hozzátéve: eközben más, üres szerelvények gond nélkül beálltak az állomásra, majd elindultak onnan a Határ út felé. A szerelvény az egyre idegesebb utasokkal körülbelül 15 perc elteltével indult vissza az állomásra, s ekkor szólt mikrofonjába a vezető, miszerint „rögtön leszállhatnak”. Az ajtókat ezt követően tudták kinyitni.
HVG/Kispest.info
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!