Szikra szereti, ha Attila simogatja. Most körülbelül egy hónapos, így repülni már tud önállóan, de táplálkozni nem. Attila hat éve a kispesti tűzoltó állomány tagja, de korábban biológia, környezetvédelem szakon is végzett, és a diákévek alatt a nyíregyházi állatkertben dolgozott, mint zoopedagógus. Szikrának ez volt a szerencséje hiszen, ha Attila nem veszi észre mentés során, hogy egy leszakadt faág leseperte a szarkafészket, akkor Szikra nagy valószínűséggel elpusztult volna.
„Mikor rátaláltam, Szikra túlélési esélye gyakorlatilag nulla volt, segíteni akartam neki. Miután a szarka félék Magyarországon nem védettek, ezért arra nem kellett külön figyelmet fordítani, hogy valamilyen madártani egyesületet bevonjunk a nevelésébe. Itt a tűzoltóságon tölti idejének nagy részét, nagyon jól érzi magát a kollégákkal és velem, gyakorlatilag nem megy el. Igyekeztem olyan táplálékokat adni neki, amelyek a csontjai, a tollai, a csőre kiegyensúlyozott fejlődéséhez szükségesek. Kapott a többi között kálciumot, rovarokat, tojást, rizst és gyümölcsöt. Nem házi kedvencet szeretnék belőle nevelni, csak meg akartam adni neki az esélyt, hogy túléljen és egyszer visszakerülhessen a természetbe”–mesélte Bódi Attila. Az őrmester egyúttal felhívja a kispestiek figyelmét arra:” Ha valakit megtalál a környéken egy barátságos szarka, akkor az a mi kis Szikránk, aki éppen felfedezi a környezetét. Nem bánt, ne féljen senki!”
