Az első fordulóban, amelyen 26 csapat indult el, feladatlapot töltöttek ki a gyerekek a saját iskolájukban. A második fordulóban önálló kutató munkát kellett végezniük, öt téma közül választva: Élő világ – élővilág(Wekerle természeti környezete távlatokban), Mesterségem címere(wekerlei foglakozások régen és ma), Akiknek köszönhetjük(politika, gazdaság: a telep létrejöttének háttere), Életmód(hogyan élünk, hogyan kellene élnünk és hogyan élhetnénk – mindennapok Wekerlén), Falu a városban?(tervezett kertvárosok itthon és külföldön).

A beérkezett pályamunkák közül tizenkettőt választott ki a zsűri, ezek a csapatok vettek részt a harmadik fordulóban, ahol egy környezetvédelmi film megtekintése után totót kellett kitölteniük, illetve a Wekerletelep építészetével, történetével és zöld környezetével kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk.

A gyerekek fantasztikus munkákat küldtek be a második fordulóban. Különösen a Hungária Átmeneti Gyermekotthon és Általános Iskola tanulóifektettek bele rengeteg munkát, interjúkat készítettek, CD anyagokat adtak le, valamint tárgyi mellékleteket készítettek: a Wekerletelep alaprajzát perecből, Wekerle címert tésztából. Zrumeczki kaput marcipánból, és a telepen összeszedett magokból összeállított képeket.

A zsűri tagjainak (Ifj. Kovács Lajos, a Richter Gedeon Nyrt. műszaki igazgatója, valamint munkatársa, Otrok Erika, Somlói Judit, a WTE Építész Klubjának vezetője, Horváth Miklós, a Közpark Kft. kertészeti vezetője és Szabó Mária, a Wekerlei Kultúrház igazgatója) nagyon nehéz dolguk volt, hiszen a kreativitást, az ötletességet és a tárgyi tudást egyaránt figyelembe kellett venniük.

A harmadik forduló feladatainak megoldása után a gyerekek a Wekerle Étterem és a Bio és Reform Étterem jóvoltából vendégségben részesültek, majd a zsűri ünnepélyesen kihirdette az eredményt.

Első helyezett a Hungária iskola G.R.V. nevű csapata lett, egy-egy digitális fényképezőgépet kaptak ajándékba. A második helyezett az Erkel Ferenc Általános Iskola örökzöldek nevű csapata, a gyerekek egy –egy MP4 lejátszóval térhettek haza. A harmadik helyezést a Hungária iskola Bib Boys csapata nyerte. MP3 lejátszót nyertek.

A további helyezések: Törpillák – Kós Károly Általános Iskola, Kikerics – Erkel Ferenc Általános Iskola, Agyrémek – Kós Károly Általános Iskola, ők sporteszközöket vihettek haza.

A harmadik fordulóban szerepelt még egy-egy csapat az Erkelből, a Pannóniából és a Kósból, valamint három csapat a Hungáriából. Az ajándékokat a Richter Gedeon Nyrt. jóvoltából tudták biztosítani, és minden részt vevő csapat tagjai kaptak szóró ajándékot.

 

A beküldött tárgyakat a Wekerlei Kultúrházban kiállítják, az elkészült pályamunkák a könyvtárban kerülnek elhelyezésre.

A versenyt tervek szerint jövőre is megrendezi a kultúrház az egész kerületre kiterjesztve.

 

A cikket Szabó Máriaának, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár igazgatójának köszönjük.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.