Kosárlabda-rajongók, irány a Hősök tere!
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezik a Magyar Kosárlabdázás Napját a Hősök terén, ahol a legkülönfélébb programokkal várják a kosárlabda szerelmeseit. A szeptember 17-i esemény keretében rendezik meg a rendkívül látványos Nemzetközi Akrobatikus Kosárlabda Kupát is.
A tíz éves múltra visszatekintő Magyar Kosárlabdázás Napját az idén 80 éves magyar szövetség indította útjára annakidején. Az idei rendezvényre szeptember 17-én szombaton kerül sor: a programok 9 órakor kezdődnek, több mint 20 pályán. Itt rendezik meg a 30. streetball challange döntőjét is, amely sorozatra több mint 750 csapat nevezett mintegy 3 ezer játékossal.
A korábbi évekhez hasonlóan az idei rendezvényen is lesznek dobóversenyek, illetve 3x3-mas mérkőzések is. Utóbbiakon speciális olimpikonok, valamint szenior és korosztályos csapatok is pályára lépnek. A rendezvényre kilátogatók egy rendkívül látványos akrobatikus kosárlabda-show-t is megtekinthetnek: 13 órától rendezik meg – magyar, amerikai és szlovén csapatok részvételével – ugyanis a Nemzetközi Akrobatikus Kosárlabda Kupát.
A rendezvényre ellátogat Francisco Elson korábbi NBA-bajnok holland játékos is, a nap házigazdája pedig az Euroliga-győztes, ötszörös magyar bajnok válogatott kosárlabdázó, Fegyverneky Zsófia lesz.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!