A baloldal sorra értékesíti a kispesti telkeket, parkokat, de volt, amelyik ingatlan furcsa csere útján került végül az egykori Mr. Negyven százalék haveri köréhez – így épülnek Kispesten gombamód a társasházak. Legutóbb a Városháza előtti kis park eladásáról döntött az önkormányzat, a lakókat egy cetlin tájékoztatta egy ismeretlen: ott is társasház fog épülni.

Bár mind azt gondolhattuk volna, az Árpád utca elején a tízemeletes ház tövében egy kis park van, nemrég azonban kiderült, az egy építési telek, csak eddig az nem volt beépítve, így az önkormányzat értékesíti azt. Így is tettek, majd a lakótelepi bejáratokon megjelent egy cetli: a tízemeletes házakkal szemben nemsoká társasház fog épülni. Meg nem erősített információk szerint azok akarták megvenni, akik a mellette lévő romos, Árpád utca 8. szám alatti ingatlant is megvásárolták. A tervezett társasházuk azonban nem fér el a telken, így hozzá kell vásárolniuk a kis parkot is. Mindenesetre az biztos: nem ez lesz az első, és vélhetően nem is az utolsó önkormányzati telek, amelyen társasházat épít valaki.

 

Sportcsarnok helyett társasház

 

Emlékezetes, bár talán már feledésbe merült valamelyest a KÖKI-n lévő önkormányzati telek története is. Ezt még 2006-ban adta el az önkormányzat azzal a céllal, hogy ott a beruházó egy sportcsarnokot épít. Az sehol, társasház azonban épül rajta gőzerővel. Nem mások építik, mint azok, akik a Lehel utca elején lévő hatalmas komplexumot is felhúzták, szintén az önkormányzattól vásárolt egymás melletti telkeken.

 

Rokoni szálak

 

A Kossuth Lajos utcában, a mentőállomással szemben lévő egykori önkormányzati ingatlant is eladta az önkormányzat, az itt épült társasház érdekessége, hogy ebben lakott a kispesti botrányos hangfelvételeken Mr. Negyven Százalékként emlegetett kispesti vagyonfelelős az édesanyja nevén lévő lakásban. De eladták a Benczúr utca–Kiss János Altábornagy utca sarkán lévő zöld-területet, ahol korábban elavult kis focipálya volt. Ott egyes információk szerint a polgármester barátai építettek.

 

Minden falatnyi rész eladó?

 

Voltak más tervek is. Pár évvel ezelőtt a Kaszinó kertjében is társasházat képzeltek el, a Karton utcai játszótér is úgy volt, eladó, de ezekről szerencsére letettek a vezetők.

 

Furcsa csere-bere

 

Érdekes ügylet végeredményeként épült meg a Nótafa melletti társasház is az Ady Endre úton. Az egykori önkormányzati telket az önkormányzat tizenmillióért elcserélte a Határ úton egy kisebb területért cserébe, mondván, így majd megújulhat az 50-es villamos végállomása is. Ez a rész pont ugyanolyan lepukkant, mint volt, az egykori önkormányzati ingatlan azonban két tulajdonosváltást követően magánkézbe került. Nem meglepő, kikhez. A Mr. Negyven Százalék haveri köréhez, a Százszorszép Óvoda botrányos felújítását is végző vállalkozó családjához, hogy ott szép lakásokat építsenek.

 

Egy rész megmenekült

 

Emlékezetes a Kertvárosban, a Futball Akadémia mögötti terület is, amelyet potom 18 millió forintért értékesített az önkormányzat, nem másnak, mint Mr. Negyven Százalék ügyvédjének. A rekreációs terület nem sokkal később a szabályok megváltoztatásával építési telekké vált, így többszörösét érte. Valószínűleg ide is társasház épült volna, de amikor a furcsa ügylet napvilágra került, az ügyvéd „meggondolta magát”, mégsem kellett neki az ingatlan, így az adás-vételt „visszacsinálták”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.