Közel 35 esztendeje él Kispesten Jirus Lajos, aki – ahogy lapunknak fogalmazott – immáron két születésnapot is ünnepelhet. A 67 éves, alapbetegségektől mentes férfi tavaly év végén súlyos koronavírus-fertőzéssel került kórházba, ahol összesen 25 napot töltött. Életét a lélegeztetőgépes kezelés és az egészségügyi dolgozók áldozatkész munkája mentette meg.

Beszélgetésünkkor elmondta, tünetei november közepén kezdődtek gyengeséggel és étvágytalansággal, de bízott benne, hogy hamar túl lesz a betegségen, hiszen jó erőben lévő embernek tartja magát. Állapota azonban egy hét elteltével sem javult, sőt: fulladás kezdett úrrá lenni rajta, így csakhamar egy mentőautóban találta magát, amely a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba szállította őt. A vizsgálatokat követően egyértelmű volt, hogy nagy a baj, ezért lélegeztetőgépre helyezték.

 

„A kórház Covid-osztályának egy ötágyas szobájában feküdtem, ahol ott-tartózkodásom alatt többen meghaltak. Egy hétig kezeltek itt a géppel, közben pedig altatásban tartottak; a felébresztésemet követően nagyon gyenge voltam, a gyógytornász segítségével azonban tudtam egy kis erőt nyerni. Nem sokkal később az intenzív osztályra helyeztek át, ahol szintén egy hétig feküdtem, miközben oxigénkezelést kaptam. Az utolsó, körülbelül két hetet a belgyógyászaton töltöttem jó néhány más, a betegségből lábadozó társam között, akik közül többekkel a mai napig tartom a kapcsolatot” – magyarázta Jirus Lajos.

 

Mint mondta, e közel egy hónap alatt – december 10-ig volt bent – egy pillanatig sem gondolt arra, hogy meghalhat. Végig tartotta benne az erőt a gondolat, hogy otthon várja a családja. Hangsúlyozta, hogy nagyon hálás az orvosoknak és az ápolóknak áldozatkész munkájukért és hozzáállásukért, hiszen ahogy fogalmazott, nekik köszönhetően immáron két születésnapja van egy évben. Ugyanakkor nemcsak hogy felépült a betegségből, de az utólagos vizsgálatok alapján semmiféle maradandó károsodás nem következett be a szervezetében, valamint poszt-Covid tünetek sem állnak fenn nála. 

 

Elmondása szerint családja szinte valamennyi tagja elkapta a koronavírust, s bár kórházi kezelésre egyikőjük sem szorult, a tünetek mindenkinél rendkívül kellemetlenek voltak, éppen ezért nem volt kérdéses, hogy élnek-e a védőoltás lehetőségével. „Az orosz Szputnyik V vakcinát kaptam; már túl vagyok a második oltáson is” – árulta el lapunknak a férfi, aki így végre a három unokájával is találkozhatott a napokban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.