A Nemzet Sportolójának rajongói, tisztelői és barátai közül rengetegen ellátogattak Kristóf Lajos kispesti szobrászművész bronzszobrának avatására, ahol beszédet mondott Gajda Péter polgármester és Tarnai Richárd, Kispest országgyűlési képviselője.
Gajda Péter elmondta, Kispest díszpolgárának 2006-ban bekövetkezett halála óta az önkormányzat arra törekszik, hogy mindig méltóképpen emlékezhessünk kerületünk szülöttjére, a Honvéd egykori játékosára. Tarnai Richárd úgy fogalmazott, fejet hajtunk Puskás Ferenc előtt, aki innen indult és ily módon most ide tér vissza, és aki nagyon szerette a labdát, a szabadságot és a feleségét. Ezután a labdarúgó özvegye, Bözsi néni meghatottan köszönte meg mindenkinek, hogy gondoltak férjére, és eljöttek.
Puskás iskola diákjai rövid műsorral tisztelegtek a Puskás Ferenc előtt
Az eseményen részt vettek a Magyar Futballakadémia növendékei, Farkas Bertalan űrhajós, a Puskás iskola diákjai pedig egy rövid műsort is előadtak Kispest új köztéri szobra előtt.
|