Mint ismeretes, a kürtőskalácsos januárban kapott közterület-használati engedélyt vendéglátó teraszra, majd attól eltérő módon felépítette az árusító pultját. A lakossági tiltakozást látva Gajda visszakozott, és erős magyarázkodásba kezdett, hogy ő maga sem járult hozzá a pult elhelyezéséhez. Jogosan merül fel a kérdés, akkor hogyan épülhetett az fel, és közel fél év után még mindig miért lehet ott? – A pultban mára elhatalmasodott a szemét, azt nem egyszer a lakók takarítják ki a műemléki jelentőségű területen lévő tákolmányból, amelybe legutóbb ott jártunkkor már egy hajléktalan is beköltözött. A wekerlei lakosokkal együtt mi is várjuk, mikor szünteti meg végre Gajda a jogsértő állapotot, és mikor bontják el onnan a környezetet elcsúfító építményt – írták.
You May Also Like
Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal
Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca
sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki
szerint az elővigyázatosság segíthetne.
- kispestadmin
- 2025 március 3
Megújult a nyugdíjasház
Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…
- kispestadmin
- 2025 február 24
Több lombgyűjtő kell Kispestnek
Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…
- kispestadmin
- 2025 február 20
XXIII. Wekerlei Napok
Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.
- kispestadmin
- 2014 szeptember 8