Folytatódik az Erkel iskola tornatermének építése. A beruházás első ütemét idén tavasszal adták át, ekkor a tornaterem mellett a földszinti mosdók és öltözők készültek el. A mintegy nyolcvanmillió forintból megvalósuló második ütem munkálatai során várhatóan nyár végéig készül el az orvosi szoba, az öltözők fölötti galéria, a mozgássérült mosdó és testnevelő tanári szoba, az iskolaudvaron pedig új sportpálya épül, valamint játszó- és sporteszközöket, például távolugró pályát alakítanak ki.

 

– Az önkormányzat saját beruházásában megvalósuló tornaterem megépítésével több évtizedes hiányt pótoltunk, hiszen az Erkel iskola volt az egyetlen Kispesten, amelyiknek nem volt tornaterme a testnevelésórák és iskolai rendezvények megtartásához – hangsúlyozták a wekerletelep önkormányzati képviselői, Ékes Gábor és Lazányi Ferenc (Fidesz-KDNP).

 

Lazányi Ferenc és Ékes Gábor (Fidesz-KDNP), a Wekerletelep önkormányzati képviselői

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.