A kispesti lakosok már találkozhattak a kerületi buszvonalhálózat új megállóival, amelyek felújításáról és elhelyezéséről még 2016 szeptemberében kötött megállapodást az önkormányzat egy reklámcéggel. Ennek értelmében évente 48 db reklámfelületet biztosít a cég az önkormányzat számára egy hónapos időtartamra.
A 68-as autóbusz végállomása, Kispest Vas Gereben utcában
Gajda Péter (MSZP) polgármester a képviselő-testületi ülésen a megállapodás tárgyalásakor azzal viccelődött, hogy a megállapodás részét képezi az is, hogy mindegyik utasváróban elhelyezett panel a polgármester fényképét kell, hogy tartalmazza. Mint mondta: „És még annyi van benne, hogy mindegyik felületen a polgármester arcképét kell tartalmazni a felületnek. Gondolom, ezzel egyetértenek a képviselők. No nem szeretném elviccelni a dolgot, már elvicceltem...”
A Kós Károly téri autóbusz megálló
Ahogy mondani szokták, minden viccnek van alapja, ugyanis már a megállókban is Gajda Péter mosolyog a kispestiekre. A Fidesz-KDNP frakció nem tartotta jó ötletnek a személyi kultuszépítés ezen újabb formáját, ezért Szathury Kolos képviselő azt javasolta, hogy az összes önkormányzati képviselőnek legyen lehetősége megjelenni az utasvárók reklámjain. Talán mondanunk sem kell, ezt a baloldali többségű képviselő-testület leszavazta.
A XIX. kerületi Rendőrkapitányság oldalában található buszmegálló
|