Még egy rövid jégeső sem tudta elvenni csaknem ezer kispesti kedvét a mozgástól és a jókedvű főzőcskézéstől az idei nyári sportnapon és gulyásfőző versenyen. A kulináris vetélkedő zsűrijét Sági Szilárd, a Hal a tortán gasztrokibice is segítette.

Az egészséges élet két alappillére, a sport és a táplálkozás együtt mozgat meg évről-évre több kispesti polgárt a KAC pályán – mondta Ékes Gábor alpolgármester a rendezvény elején, ahol óvodások sorversenyen, a nagyobbak fociban, a nevelők és más kerületi szervezetek – többek között a tűzoltók, az SZTK, nyugdíjasok, táncstúdiók és a pártok – csapatai pedig gulyásfőzésben mérték össze tudásukat. Az ovis váltón a Százszorszép óvoda, a foci bajnokságokon pedig Eötvös Általános Iskola, illetve a Ganz Ábrahám Szakközépiskola diadalmaskodott. A sportolni vágyók emellett atlétikában, paintballban, minigolfban és pingpongban is kipróbálhatták magukat.

 

A 28 különböző bográcsgulyás közül az Erkel Iskola csapatának főztjére adta a legtöbb pontot a zsűri, amelyben a televíziós műsorokból is ismert Sági Szilárd segítette a kerület vezető politikusait – Tarnai Richárdot, Kispest országgyűlési képviselőjét, Gajda Péter polgármestert, Tóthné Szabó Éva alpolgármestert és Szujkó Szilvia önkormányzati képviselőt. A nyereményeket kispesti cégek ajánlották fel, köztük a Shetland U.K. nyelviskola, az Europark és a Wekerlei Bortár.

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Akikre büszkék lehetünk

Ünnepélyes keretek között, összesen 72-en vehették át elismeréseiket két egymást követő napon a Kispest önálló településsé válásának 150. évfordulója alkalmából tartott képviselő-testületi üléseken. A 2020-as és 2021-es esztendő kitüntető címeit a KMO-ban adták át azoknak, akik kiemelkedő munkásságukkal öregbítették Kispest hírnevét, illetve végezték vagy végzik munkájukat a kerületért, a kerületiekért. Mint az lenni szokott, az ünnepségen díszpolgárokat is avattak – összesen 6-an kapták meg a címet.

Tarjányi András, a kispestiek cipésze@0

Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Tarjányi András cipészt nem csupán Wekerlén, de egész Kispesten ismerik. Ő ugyanis tősgyökeres wekerlei, ráadásul 1992 óta javítja a kerületiek cipőit, táskáit és ápolja a lelküket. Véleménye szerint ugyanis egy jó cipész egy kicsit pszichológus is. Erről mi is megbizonyosodtunk, amikor nála jártunk…

A rendvédelmi szervek dolgozóit tüntette ki nemrég az önkormányzat

Az év rendőre Lakatos János rendőr zászlós, az év tűzoltója Soltész Péter…

„Minden, ami szemüveg, minden, ami javítás”

Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a javítandó szemüvegek nap mint nap egy wekerlei családi házban kialakított műhelybe: itt él és dolgozik Csanaki György látszerész mester, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik a szakmával – nemcsak a környékben élők nagy örömére. Jelenleg több mint 200 látszerész boltnak dolgozik, ugyanakkor sokan személyesen keresik fel a szakembert, aki a javításokat nemcsak precízen, hanem rendkívül gyorsan is végzi. Műhelye Wekerletelepen (1192 Budapest), a Mészáros Lőrinc utca 43. szám alatt található; bővebb információk a cikkben.