17 éve rendezi meg a KMO a kerületi gyerekeknek szóló tehetségkutató versenyt. Évről-évre színvonalasabbak a produkciók, idén 32 műsorszámban összesen171 gyerek mutathatta meg magát a színpadon.
Tizenegynehány évvel ezelőtt, amikor ez az egész a kipattant a fejemből, nem gondoltam, hogy ez ennyi időt megér. Minden évben alig várom, hogy legyen a Kinder Fesztivál, mert mindig új csodákra bukkanok. Szerintem Kispesten egyre több a tehetséges gyerek, úgyhogy erre nagyon büszke vagyok.– mondta el megnyitó beszédében Kiss Ágnes, a KMO munkatársa, aki a rendezvény házigazdájaként büszke arra, hogy a program beépült a kerületi közművelődés életébe.A fesztiválnak összetartó ereje van, hiszen ide eljönnek a kispesti amatőr gyerekcsoportok, és ez motiváló tényező úgy a csapatvezetőnek, mind a gyerekeknek is.
A zsűri ennyi kitűnő produkció közül csak nehezen tudott választani. Elmondásuk szerint az idei verseny volt mind közül a legszínvonalasabb, ezért is fordulhatott elő, hogy nagyon sok kategóriában megosztott első helyet adtak ki.
A végeredmények:
Tánc:
1. Arcok táncstúdió -Az én kicsi labdám
1.Arcok táncstúdió- Rózsaszín párduc
2. Minorex SE
Hangszeres zene:
-
Hat húron pendülünk (Kispesti Zeneiskola- Gitár csapata)
-
La Banditas (gitár)
-
Varga Kata Nikolett (zongora)
Vers-próza-mesemondás:
-
Kulcsár Fanny
-
Tóth Réka
-
Jámbor Anna
-
Budai Csaba
Színpadi játék:
Vass Kalap Junior –Vass Lajos ált isk.
Ének:
-
Harangvirág énekegyüttes (Ady Endre ált.isk.)
-
Péntek Fanni-Gyimesi Alina ( Mágnes Színház)
-
Tubarózsa Énekegyüttes (Vass Lajos ált. isk.)
Néptánc
a./csoportos:
-
Kis Sziporka Együttes
-
Apró Sziporka
b./Néptánc egyéni:
-
Lukács Nikolett- Vilhelm Judit
-
Kecsekeméti Gergely
Egyéb kategóriák
a./fitness -csoportos
-
Maroshévizi Fitness isk. Hajlakk
-
Maroshévizi Fitness isk.- Gengszter
b./fitness egyéni
-
Borovics Szonja-Hatvani Csnge-Maroshévizi Fitess isk.
-
Stefán Alexndra
-
Szabó Lili
c./Musical
-
Mágnes színház
|