A rajzpályázatra több mint 500, különböző technikákkal készült gyermekrajz, illetve festmény érkezett. A művészekből álló zsűrinek (Molnár Krisztina képzőművész és Szőke Péter festőművész) nem volt könnyű dolga, mert a kis házi kedvencek és az egzotikusabb állatok is nagyon megihlették a gyerekeket. A pályázatot három korcsoportban hirdették meg, és a díjazásra is ezek szerint került sor. A boldog nyertesek társasjátékot, mesekönyvet, játékokat, bögrét, füzetet kaptak ajándékba. A gyermekalkotásokban augusztus végéig gyönyörködhetnek a látogatók.

A kisállat-szépségverseny is teljes körű sikert aratott, 24 állattal neveztek be a kiskorú gazdik. Volt több törpenyúl, tengeri malac, teknős, hörcsög. A zsűrizést állatszakértő végezte, aki közben tanácsokat is adott a gazdiknak a tartással kapcsolatban. Az első díjat egy kajla fülű, barátságos fekete nyuszi kapta, második helyezett egy vörös tengeri malac lett, harmadik helyezést egy csíkos törpe mókusnak ítélte a zsűri. Különdíjas lett egy szárazföldi és egy vízi teknős. Az állatkák szívesen barátkoztak egymással a kultúrház zöld kertjében, természetesen a gazdik felügyelete mellett. A nyertesek állateledelt és egyéb állattartáshoz szükséges eszközöket kaptak ajándékba.

A nagy sikerre való tekintettel a kisállat-szépségversenyt jövőre is megrendezik a Wekerlei Kultúrházban.

 

 

A cikk írója Szabó Mária, a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár igazgatója. Köszönjük neki az információkat!

 

[GALÉRIA-1]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Több lombgyűjtő kell Kispestnek

Lakossági igénynek hangot adva több lombgyűjtő ketrecet helyezne ki Kispest egészén Song…

XXIII. Wekerlei Napok

Szeptember 12-14-ig színes programokkal várja a kispestieket a XXIII. alkalommal megrendezésre kerülő Wekerlei Napok programsorozat.