A Nemzet Sportolójáról, Puskás Öcsiről koszorúzással emlékezett meg az önkormányzat, a világhírű sportoló halálának hetedig évfordulója alkalmából a Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskolában.

A világhírű futballistának, Kispest díszpolgárának szobra számos helyen megtalálható az országban, így a nevét viselő Puskás Ferenc Iskolában is, ahol a megemlékezést tartották a 2006. november 17-én elhunyt Öcsi bácsiról. „Puskás Ferencet érdekes törvény köti össze Kispesttel , hiszen a közoktatási intézményeknek tavaly szeptembertől olyan nevet kellett felvenniük, amely a helyhez köti az iskolát, így lettünk Puskás Ferenc Általános Iskolából, Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola. Tehát még ez is közrejátszott abban, hogy Puskás neve összeforrjon Kispesttel” – mondta Bihari Péter. Az iskola igazgatója hozzátette: „ A fiataloknak szükségük van egy példaképre, akinek a magatartása, életvitele iránymutató. A mai fiatalok vágyát, a világhírnevet Puskás testesítette meg, mint a leghíresebb magyar.”A megemlékezésen Öcsi bácsi húga Puskás Éva is részt vett, aki egy baráti beszélgetés mellett elmesélte, hogy testvére órákat töltött a grundon focizással valamint, hogy kedvenc étele, mely osztatlan sikert aratott Madridban is a paprikás krumpli volt. Az önkormányzat nevében Tóthné Szabó Éva (Fidesz KDNP) alpolgármester asszony, Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) alpolgármester és Kispest polgármestere, a Magyar Labdarugó-Szövetség nevében Dunai Antal, a Kispest Honvéd képviseletében, Szurgent Lajos helyezett el koszorút Puskás Ferenc mellszobránál.

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…