Jószívű emberekkel telt meg zsúfolásig a KÖSZI nagyterme, amikor immár hetedik alkalommal csapott a húrok közé dr. György István kormánymegbízott és a Zorán gitárosával, Sipeki Zoltánnal, valamint a Rising Star győztesével, Várhegyi Lucas Palmirával kiegészült Póka Egon Experience. A hét évvel ezelőtt Dódity Gabriella önkormányzati képviselő ötletéből útjára indított koncertsorozat bevételeit évről-évre rászorulóknak ajánlják fel a szervezők.
Zsúfolásig megtelt a KÖSZI a december 1-i koncerten
Az elmúlt években a Gyermekek Átmeneti Otthonainak lakóit számítógépekkel és fitnesz eszközökkel lepték meg, de hozzájárultak a kispesti Eszterlánc Bölcsőde sószobájának kialakításához is, valamint tévénéző-, masszázs foteleket, és gyógyászati segédeszközöket vásároltak a kispesti nyugdíjas otthonnak is.
A koncerten ott voltak dr. György István unokái, Regő és Gellért is
Az utóbbi két alkalommal pedig kispesti és kőbányai gyermekek táborozást támogatták, a kerületből 230 gyermek kapott segítséget az elmúlt két évben. A sok ragyogó szempár és a táborozási támogatás sikere arra ösztönözte a szervezőket, hogy idén is erre a célja ajánlják fel a rekordösszegű, 4 millió forintos adományt, amelyből ezúttal fogyatékkal élők nyaralását is támogatni fogják. 2011 óta összesen mintegy 19 millió forinttal támogatták dr. György Istvánék a rászorulókat. – Minden évben felvillanyozó időszak számomra a koncertre való készülődés. Ez igazi örömzenélés számomra, jó emberekkel, jó ügyért – mondta dr. György István. – Leírhatatlan érzés, hogy a nagylelkű felajánlásoknak köszönhetően idén minden eddiginél többet adhatunk – tette hozzá.
Dódity Gabriella ötlete alapján indult útjára a jótékonysági koncertsorozat. Póka Egonnal nagyon örülnek a közös munkának.
– Örömmel csatlakoztunk a kezdeményezéshez, hogy egy jó ügyet támogassunk – mesélt a kezdetekről Póka Egon –, hiszen István az egyik legjobb szívű ember, akit ismerek, és tudom, hogy őszintén segíteni szeretne, ahol csak tud.
|