A 444.hu balliberális hírportál iránt érdeklődő, 18 és 40 év közötti budapestiek célközönsége jelentheti a Momentumnak a „valódi konzultációt”, amelyet a nemzeti konzultációs ívek adatvédelmi aggályokat is felvető begyűjtése mellett indított a balliberális párt.

A Jobbiktól a DK-ig a teljes balliberális ellenzék, ahogy korábban is, ismét össztűz alá vette a nemzeti konzultációt. A MTVA székházban előadott színészkedéseikről hírhedt Szél Bernadett és Hadházy Ákos pártnélkülivé váló országgyűlési képviselők, valamint az antikorrupciós hős szerepében tetszelgő Momentum arra buzdítják híveiket, hogy nekik küldjék meg a kérdőíveket, ne a kormánynak. Ezzel kapcsolatban súlyos adatvédelmi aggályok is felmerülhetnek – mutatott rá ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak. A Századvég jogi szakértője úgy fogalmazott, „mennyiben valaki a nemzeti konzultációs íveket közcélnak álcázott magáncélra kívánja felhasználni, a súlyos adatvédelmi aggályokon túl képes lehet annak a megakadályozására, hogy a közvélemény megismerje a nemzeti konzultáció valós végeredményét”.

 

OLVASTA MÁR?

Magyarellenes kirohanásairól hírhedt a Momentum

 

 

De a Momentum mozgalom még ezen is túlment, saját, általuk „valódinak” nevezett konzultációt indítottak, amelyet a közösségi oldalon a budapesti, 18 és 40 év közötti, a 444.hu balliberális hírportál iránt érdeklődők körében hirdettek meg. A kormány minden magyar véleményét kikérő nemzeti konzultációjával szemben ezt jelenti a „valódi konzultáció” a Momentumnak…

 

Főkép: YouTube.com, PestiSrácok.hu, szerk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.