Rendkívüli ülést tartott csütörtök délelőtt Kispest képviselő-testülete. Az összesen 3 napirendi pont között szerepelt a 42-es villamos vonalának meghosszabbítása, valamint a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázathoz való csatlakozás is.

A testület a zárt ülés után a 42-es villamos vonalának meghosszabbításával foglalkozott. A tervek szerint a villamos 2015-re a Gloriett lakótelepig fog járni. A beruházás nem csak pályahosszabbítást jelentene, hanem az eddig meglevő szakasz forgalomtechnikai megújítását, a megállók átépítését, akadálymentesítését is. A testület ez alkalommal az Ady Endre úti vasúti kereszteződésnél építendő aluljáró létesítésének módjáról döntött. A szavazás végeredményeként olyan aluljáró fog épülni az említett útszakaszon, amely a villamos és az autóforgalmat is a vasúti sínek alatt fogja átvezetni.

 

Döntött a képviselő-testület a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról is. A tavalyi pályázati feltételek annyiban módosultak az idén, hogy a pályázati feltételek közül eltörlik a családokban egy főre jutó 80 ezer forintos jövedelem határt, de továbbra is szociális alapon lehet igényelni a támogatást. A kiírás értelmében az ösztöndíjat a tavaszi és őszi félévre nem egy összegben kaphatják meg a pályázók, hanem a két félévre elosztva. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.

Megnyílt Budapest legnagyobb P+R parkolója a KÖKI-nél

Mától birtokba vehetik az autósok a háromszintes, 330 férőhelyes őrzött P+R parkolóházat KÖKI Terminál bevásárlóközpontnál. Budapest legnagyobb P+R parkolóját dr. György István főpolgármester-helyettes nyitotta meg, ahol az eddig is üzemelő nyitott P+R parkolóval együtt mostantól több mint 530 férőhely áll az autósok rendelkezésére, napi egyetlen vonaljegy áráért.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.