A Barcza Gedeon Sport Club sakkszakosztálya már évek óta a legerősebbek közé számít Budapesten, nem meglepő tehát hogy két győzelemmel kezdték az őszi-tavaszi rendszerben lebonyolításra kerülő sakk csapatbajnokságot. Gó sportágban viszont a klub csapata az esélytelenek nyugalmával kezdhette a bajnokságot.

Ádám György, a Barcza Gedeon Sakk Club szakosztályvezetőjének írása


Harmadik éve tart a bajnoki rendszer, az előző két évben egy-egy csapatot sikerült legyőznünk, idén viszont két fordulóban rögtön mindkét ellenfelünk ellen győzni tudtunk, és dobogós helyen állunk! Először Budakeszin az „Agyar” csapatát 6-3 arányban, a második fordulóban Kispesten a Kaszinóban az „Origó” csapatát múltuk felül 5-4 arányban. Pedig ellenfelünk mindhárom játékosa a sportág legjobbjai közé számít. A legjobb versenyzőket – más Ázsiában elterjedt sportághoz hasonlóan – „danos” minősítésekkel jutalmazzák, ellenfeleink között két egydanos és egy háromdanos mester volt. Akinek a tudása a danos minősítést még nem éri el, azokat „kyus” versenyzőknek tekintik. Itt fordítva számolnak, közöttük az 1 kyus a legerősebb, másfelől egy kezdő, de a szabályokat már ismerő versenyző harminc kyus tudással rendelkezik. A mi versenyzőink 11-18 kyu között tartanak tudásban.

A teljesen egyenlőtlen harcokat azonban a sportágban nem szeretik, ezért az erősebb játékosok néhány lépés előnyt adnak a gyengébbeknek, annyit, amennyi a tudáskülönbséget éppen, vagy csaknem teljesen kiegyenlíti. A magyar csapatbajnokság rendszerében az előnyadás ellenére a magasabb minősítésű játékosok maradnak a mérkőzések esélyesei, de a helyzet nem reménytelen a gyengébbek számára sem: ezúttal a 9 mérkőzésben 5 alkalommal is sikerült a kapott előny egy minimális részét megőrizni a mérkőzés végéig, és ezáltal legyőztük a mestereket.

Csapatunkban ezúttal Matolcsi Dávid, Matolcsi Máté és Katona Csaba, szakosztályunk vezetője szerepelt, a tabella és az eredmények a goszovetseg.hu oldalon követhetők, a harmadik fordulóban október 19-én pedig megint Kispesten, a Kaszinó alagsorában fogadjuk szerdán délután ellenfelünket és reméljük szurkolóinkat, esetleges jövőbeli tagjainkat is.

Mindenkit szeretettel várunk tehát 17-19 óra között szerdánként, és aki sportágunkkal hajlandó megismerkedni, megtanítjuk számára a játékot!
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Kosz és káosz az Attila utcában

Kispest talán egyik legaggasztóbb állapotú része az Attila utca, amelynek rendezése úgy tűnik, kifog az önkormányzaton. Kosz, szemét, rendetlenség, és térfigyelő kamera, amely mintha azért lenne, hogy lehessen a lomokat valami alá pakolni.

Győri Ottmár, a Wekerletelep első gondnoka

144 éve ezen a napon született Győri Ottmár, a Wekerletelep utcahálózatának tervezője, az építkezés felügyelője, a telep első gondnoka.